2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Négy halálos áldozat a Leicester-i robanásban

Négy halálos áldozata van annak a robbanásnak, amely vasárnap este történt a közép-angliai Leicester egyik kis vegyesboltjában. A kétszintes épület kigyulladt és összedőlt. A rendőrség hétfő délelőtti tájékoztatása megerősíti, hogy nincsenek terrorcselekményre utaló jelek.
2018. február 26. hétfő 10:43 - HírExtra
 
A Leicestershire megyei rendőrség közleménye szerint a szerencsétlenségben négyen megsérültek, egyikük súlyosan.

A tájékoztatás egyenes utalást tesz arra, hogy az áldozatok és a sérültek száma növekedhet. A rendőrség szerint ugyanis az összeomlott épület egy üzlethelyiségből és egy kétszintes lakóingatlanból állt, és elképzelhető, hogy vannak, akiket még nem találtak meg. Az esetleges további sérültek vagy áldozatok felkutatására irányuló mentési tevékenység folytatódik - áll a rendőrségi tájékoztatásban.

Egybehangzó brit médiaértesülések szerint az üzlethelyiségben egy lengyel élelmiszerbolt működött.
Az épület előtt egy fedett buszmegálló is volt, amely a helyszíni fényképfelvételek szerint szintén romba dőlt.

A hétfői rendőrségi közlemény megerősíti azt is, hogy az eddigi vizsgálat nem tárt fel olyan körülményt, amelynek alapján az incidens a terrorizmushoz lenne köthető.

A tájékoztatás szerint a robbanás és a tűz oka egyelőre nem ismert, az ennek kiderítését célzó vizsgálat megkezdődött.

Az első médiabeszámolókban az szerepelt, hogy a hatóságok hatvan környező épületet kiürítettek, de a hétfő délelőtti hivatalos tájékoztatásban az áll, hogy a rendőrség nem evakuálta a szomszédos ingatlanokat, csak kordont vont a helyszín köré.

Hétfőn hat tűzoltóegység dolgozott a romba dőlt épületnél, és az esetleges további sérülteket kereső alakulatok munkáját ilyen feladatokra kiképzett kutyák is segítik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását