2018. május 23. - Dezső

Marad népárt a Jobbik

Farkas Örs politikai elemző szerint a Jobbikban marad a néppárti vonal. A szakember az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában elemezte a párt szombati kongresszusának eredményét. A Jobbik tisztújító tanácskozása Sneider Tamást választotta elnökké a szavazatok 54 százalékával Toroczkai László ellenében.
2018. május 13. vasárnap 14:41 - HírExtra
 
Farkas Örs szerint az ellenzéki párt a legfontosabb kongresszusán van túl, amelyen nem is annyira személyek, hanem inkább a párt identitása került a tagság elé, és amelyen a Vona Gábor eddigi elnök által megkezdett út folytatása mellett döntöttek.

Az elemző ugyanakkor megjegyezte: nem lát logikát abban, hogy miután a pártelnök lemondott, amiért az általa kitalált politikai út nem járt sikerrel, érkezik egy új pártvezetés, ami ezt az irányt akarja folytatni.

Farkas Örs szerint a Jobbik nem ismeri fel: az a probléma azzal az iránnyal, hogy nemzeti néppárttá szeretne válni, hogy már létezik egy nemzeti néppárt, a Fidesz.

Az elemző azt is mondta, hogy az április 8-i választáson az egyébként szélsőjobboldali párt baloldali szavazatokkal érte el az eredményét. A Jobbik eredeti karakterétől már messze jár, de a tagságában és vezető politikusai között is vannak, akik eddig csak "nyelték" ezt a néppárti vonalat - értékelt Farkas Örs, aki szerint a párt radikális tagjai inkább előbb mint utóbb azt fogják mondani, hogy ezt nem vállalják tovább.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását