2024. március 28. - Gedeon, Johanna
A hétvégén a médiában látott napvilágot, hogy valaki esetleg megmérgezhette bizonyos áruházláncokban a fogyasztók számára forgalmazott tejet. Szerencsére felelős vállalkozói döntések születtek, és azonnal beszedték, visszahívták az érintett tejeket a polcokról és nincs tudomás megbetegedésről.
2018. május 15. kedd 07:09 - HírExtra
  A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint viszont a fenti eset is jól mutatja, hogy szükség van a termelők, feldolgozók, és végül a forgalmazók, áruházláncok még szigorúbb önszabályozására, ezt diktálja a fogyasztók érdeke!

A Szövetség a médiából értesült arról, hogy több nagyobb áruházlánc is érintett lehet abban a botrányban, amelynek során valaki a forgalmazott tejek megmérgezésével fenyegetőzött. Szerencsére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), és a hatóságok, és természetesen a vállalkozások is, teszik a dolgukat, és amit ilyenkor kell. Levették a polcokról a potenciálisan érintett tejtermékeket, és a fogyasztók visszakaphatják azok vételárát, akár a blokk nélkül is. A NÉBIH tájékoztatása szerint jelenleg szinte biztos, hogy nincsen mérgezett tej forgalomban, de felhívják arra is a figyelmet, hogy a fogyasztók fokozottan figyeljenek vásárláskor a csomagolás sértetlenségére, és csak ennek ellenőrzése után vásárolják meg, illetve fogyasszák el az adott élelmiszert.

A fenti eset is azonban azt mutatja, hogy egy áruházlánc sem lehet eléggé elővigyázatos sosem, és akár egyetlen potenciális fenyegető személy is hatalmas zavart, élelmiszerbiztonsági kockázatot tud okozni, még az amúgy rendkívül szigorú szabályozás közepette is. Épp ezért nem lehet megállni ott és annál a pontnál, hogy elegendő „csak” a kötelező szabályok betartása. Ennél többre van szükség a fogyasztók érdekében, hisz életüknél semmi sem lehet drágább!

Határozott álláspontunk, hogy önszabályozás keretében mindent meg kell tenni az ilyen és ehhez hasonló események elkerülése érdekében. Nyilvánvalóan sosem lehet olyan rendszert kiépíteni, amely teljességgel alkalmas a kockázatok kiszűrésére, törekedni viszont lehet és kell is rá! A felelős vállalkozói magatartás alapján tehát a vállalatok (akár a termelők, feldolgozók és a forgalmazók, azaz az élelmiszer-társaságok) akkor járnak el helyesen, ha megvizsgálják a szúrópróbaszerű, ám rendszeres minőségellenőrzés, mintavételi eljárások bevezetését, amely alkalmas lehet a harmadik személy általi beavatkozások, mérgezések kiszűrésére vagy megfékezésére. Ennek a legegyszerűbb példája a polcokon, azaz a forgalomban lévő élelmiszerek folyamatos kontrollja, monitorozása, és nem csak hatósági, hanem már közvetlen a probléma felbukkanásának szintjén, azaz a vállalatoknál, amely a leginkább alkalmas gyakorlat lehet a kockázatok felismerésére és meggátolására.
 
Forrás: FEOSZ
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását