2024. március 29. - Auguszta

Izraelnek nem tetszik

Berendelték az izraeli külügyminisztériumba Szlovénia és Spanyolország izraeli nagykövetét, mert pénteken az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának rendkívüli ülésén kormányuk támogatta, hogy független nemzetközi vizsgálóbizottságot hozzanak létre a múlt hétfői tüntetésen a Gázai övezet határán történt palesztin halálesetek kivizsgálására - jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja hétfőn.
2018. május 22. kedd 09:17 - HírExtra
 
Kedden várhatóan Belgium nagykövetét is a minisztériumba hívatják ugyanebből az okból, ugyanis hazája huszonnyolc másik országgal együtt szintén elfogadta az ülésen a Pakisztán és más muszlim országok beterjesztette javaslatot.

A pénteki genfi döntés szerint a nemzetközi bizottság az emberi jogi helyzetet fogja vizsgálni Ciszjordániában, Kelet-Jeruzsálemben és a Gázai övezetben.

Az indítványt azután szavazták meg, hogy múlt hétfőn hatvankét palesztint lőttek agyon a határt védő izraeli katonák a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezte erőszakos határ menti tüntetéseken, amikor a palesztinok megpróbálták megrongálni a határkerítést vagy átkelni azon.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában a bizottság létrehozását huszonkilenc igen és két nem mellett, tizennégy tartózkodással fogadták el. Csak az Egyesült Államok és Ausztrália ellenezte a javaslatot, az Egyesült Királyság, Németország, Szlovákia, Horvátország és Magyarország tartózkodott a szavazáson.

"A megölt palesztinok döntő többsége a Hamász aktivistája volt az Emberi Jogi Tanács állításával teljesen ellentétben, ahogy azt a Hamász szervezet vezetője maga is kijelentette"- indokolta az izraeli külügyminisztérium a döntés elutasítását.

A Hamász vezetői néhány nappal a történtek után bejelentették, hogy a hétfői tüntetéseken lelőttek közül ötvenen tartoztak a szervezetükhöz.

Izrael maga is elkezdte kivizsgálni a tömegdemonstráción történteket, és a külügyminisztérium közleménye szerint ezért is tiltakozik a szerinte nem megfelelő politikai indítékkal létrehozott külső vizsgálóbizottság tevékenysége ellen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását