2018. június 19. - Gyárfás
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az előző hónaphoz képest pedig 0,6 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2018. június 9. szombat 09:10 - HírExtra
 

Az év első öt hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 2,2 százalékkal nőttek 2017 azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció az áprilisival megegyező, 2,4 százalék volt májusban is.

A legnagyobb mértékben a szeszes italok, a dohányáruk és a járműüzemanyagok ára nőtt. Az élelmiszerek átlagosan 3,8 százalékkal drágultak.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a főcsoportok többségénél az áremelkedés üteme mérséklődött áprilishoz képest, a maginfláció stabil, a növekvő bérköltségek hatása a szolgáltatások nagy részénél kevésbé jelent meg. Az üzemanyagok áremelkedésének mértékét viszont fokozta, hogy ebben a csoportban 2017 májusában visszaesés következett be, így a bázishatás is jelentős - tette hozzá.

Májusban az üzemanyagok egyetlen hónap alatt 4,2 százalékkal drágultak és 9,5 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban. A dohányáruk éves áremelkedése az áprilisi 9,2 százalékról 7,4 százalékosra mérséklődött, míg a szeszes italoké 3,5 százalékról 3,0 százalékosra.

Az élelmiszerek átlagosan 3,8 százalékos drágulásán belül a tojás ára 14,3 százalékkal, a vajé 12,7 százalékkal, a száraztésztáé 9,6 százalékkal, a tejtermékeké 7,5 százalékkal, a liszté 6,1 százalékkal emelkedett, ami az áprilisinál mérsékeltebb éves emelkedést mutat.

A cukor viszont 19,9 százalékkal olcsóbb lett. A burgonya 12,8, a friss gyümölcs 4,5, a zöldségek 1,4 százalékkal kerültek többe. Az egyéb cikkek ára döntően az üzemanyagok miatt 4,3 százalékkal emelkedett, mert az árucsoporton belül a tankönyvek ára 58,7 százalékkal csökkent. A szolgáltatások átlagosan 1,7 százalékkal nőtt, de a lakbérek 5,3, a távolsági utazások 5,5, a postai szolgáltatások 4,0 százalékkal drágultak, a telefon és internet viszont 5,7 százalékkal olcsóbb lett.

A háztartási energia ára 1,3 százalékkal emelkedett, a tüzifa árának 13,2 százalékos növekedése miatt, miközben a vezetékes áram és gáz ára nem változott.

A ruházkodási cikkek 0,8 százalékkal drágultak, a tartós fogyasztási cikkekért viszont 1,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni májusban tavalyhoz képest. A használtautók 10,4 százalékkal olcsóbbak lettek, míg az újak 2,6 százalékkal drágultak, a számítógépek és telefonok 3,3 százalékkal olcsóbbak, mint tavaly májusban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását