2018. szeptember 21. - Máté, Mirella

Vihar a nem-magyar magyar állampolgárok neve körül

Az Alkotmánybíróság (Ab) mulasztásos alaptörvény-ellenességet állapított meg a jogszerűen letelepedett nem magyar állampolgárok névváltoztatási eljárásával kapcsolatban, ezért felhívta az Országgyűlést, hogy év végéig szabályozza a kérdést - tette közzé csütörtökön az Ab a honlapján.
2018. június 21. csütörtök 10:03 - HírExtra
 

Az alkotmányjogi panasz indítványozóját hazájában transzszexualitása miatt üldözték, és emiatt Magyarországon menekültstátuszt kapott. Az indítványozó neme megváltoztatása iránti kérelmet nyújtott be a Bevándorlási és Állampolgári Hivatalhoz (BÁH), mert bár származási országa iratai szerint nő, ez nem tükrözi nemi identitását.

A BÁH a kérelmet elutasította, arra hivatkozással, hogy a nem megváltozását az illetékes anyakönyvvezetőnek kell átvezetnie a születési anyakönyvön, erre azonban jelen esetben nincs lehetőség, mivel az indítványozónak nincs magyarországi születési anyakönyve. A külföldi állampolgár felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, azt azonban a bíróság elutasította, mivel álláspontja szerint nincs olyan jogszabály, amely meghatározná az érdemi döntés meghozatalára jogosult hatóságot.

Az indítványozó ezután fordult az Ab-hoz.

Az Ab az alkotmányjogi panaszt elutasította, mert a bíróságok nem járhatnak el közvetlenül az alaptörvény alapján, hanem a jogszabályokat kell annak megfelelően értelmezniük és alkalmazniuk. Ezt az ügyet ugyanakkor nem lehetett elbírálni, mivel nem áll rendelkezésre olyan jogszabály, amelyet a bíró értelmezhetne. Az Ab hivatalból eljárva megállapította: a jogalkotó nem szabályozta a jogszerűen letelepedett nem magyar állampolgárok névváltoztatási eljárását, így mulasztásos alaptörvény-ellenesség és diszkriminatív helyzet áll fenn. Az Ab ezért felhívta az Országgyűlést, hogy 2018. december 31-éig szabályozza ezt az eljárását.

Az Ab szerint a nemváltoztatás velejárója a névváltoztatás, az állam pedig köteles olyan szabályozást kialakítani, amely diszkriminációmentesen biztosítja az átvezetést a nyilvántartásokban. Jelenleg azonban a nemváltozással együttjáró névváltoztatási eljárás lehetősége csupán a magyar állampolgárok számára adott, a jogalkotó tehát az emberi méltósághoz való jogot sértő módon tett különbséget magyar és nem magyar állampolgárok között. Az újonnan megalkotandó jogszabályi környezetben lesz majd lehetősége az indítványozónak ismét benyújtania kérelmét.

A határozat teljes szövege elérhető az Ab honlapján: alkotmanybirosag.hu/kozlemeny/transzszexualis-menekult-ugyeben-dontott-az-alkotmanybirosag/.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását