2024. március 29. - Auguszta

Erősödik a kkv-szektor

A Magyar Lízingszövetség szerint a következő időszakban a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor lesz a magyar lízingpiac motorja.
2018. július 4. szerda 10:17 - HírExtra
 

A szövetség MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kiemelte, felmérésük alapján a magyar lízingpiac az első negyedévben 16 százalékkal bővült, és 147 milliárd forintot ért el, a fejlődés nagyban köszönhető a jármű- és gépfinanszírozásnak. A kis- és középvállalkozások kulcsszerepet kapnak a piacon, az első negyedévben a kihelyezett összeg 71,5 százaléka került a kkv-szektorba.

A Magyar Lízingszövetség piaci tapasztalatai szerint a kkv-k elsősorban az alacsony finanszírozási költség, az alacsony önerő, valamint a pótlólagos fedezetek szükségtelensége miatt választják a lízinget.

Ezt támasztják alá nemzetközi példák is. Az Európai Unió bizottsága és az Európai Központi Bank SAFE elnevezésű felmérése szerint Európában egyre nagyobb a lízingfinanszírozás aránya, a hiteljellegű termékek után a lízingkonstrukciók a legnépszerűbbek - áll a közleményben.

Nyikos Katalin, a szövetség elnöke a közleményben hangsúlyozta, a magyar kkv-k számára a támogatások után a lízing a legrelevánsabb finanszírozási forma. A gyorsan növekvő cégek 27 százaléka, az exportőrök 28 százaléka vett igénybe lízingfinanszírozást az elmúlt hat hónapban, bankhitelt 18, illetve 21 százalékuk.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását