2024. március 29. - Auguszta

Rengeteg a triatlonista

Rekordszámú, 558 nevezés érkezett a szombaton Szombathelyen sorra kerülő 34. Vasi Vasember triatlonversenyre, amely idén ismét nyílt országos bajnokság is lesz - jelentették be a szervezők szerdán sajtótájékoztatón.
2018. július 4. szerda 16:38 - HírExtra
 

Az indulóknak 1500 métert kell úszniuk, 40 kilométert kerékpározniuk és 10 kilométert futniuk, azaz az olimpiai távot teljesítik. Az úszótávot a szombathelyi Csónakázó tóban tudhatják le a versenyzők, a kerékpár útvonal jellegzetes vasi tájakon halad, a futást pedig Szombathely rekreációs övezetében, a Múzeumfalu érintésével teljesíthetik a versenyzők.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a város emblematikus nyári sporteseményének nevezte a Vasi Vasembert, amelyet már az előtt megszerveztek, hogy a Magyar Triatlon Szövetség megalakult volna. Emlékeztetett, hogy az első viadalt 1984. július 6-án rendezték meg a vasi megyeszékhelyen.

Kitért tá, hogy az idei mezőnyben két olyan résztvevő is van Kapolcsi Imre és Garami Árpád személyében, akik 34. alkalommal indulnak. Viszont a 71 éves Bálint Mihály, aki szintén teljesített minden eddigi versenyt, most először nem nevezett.

Kalmár Attila, a versenyt szervező Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a nagyszámú indulóra tekintettel a mezőny három szakaszban rajtol el, először a férfiak, majd a szenior férfiak és a váltók, végül a hölgyek vágnak neki a távnak.

Idén első alkalommal építettek a befutónál százfős lelátót, ahonnan a nézők jól láthatják az érkezőket - tette hozzá.

Szintén első alkalom, hogy minden célba érkezőnek érmet akasztanak a nyakába. A győztesek egyedi érmeket is kapnak, az első hat helyezett pénzdíjban részesül.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását