2018. július 17. - Endre, Elek
Donald Trump amerikai elnök változatlanul készül a londoni utazásra és a tárgyalásokra Theresa May miniszterelnökkel - közölte a washingtoni Fehér Ház hétfőn, azt követően, hogy két brit kormánytag bejelentette lemondását.
2018. július 10. kedd 07:06 - HírExtra
 

"Az elnök továbbra is türelmetlenül várja, hogy július 13-án találkozhassék a kormányfővel, és tovább erősítse az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közötti különleges kapcsolatokat" - fogalmazott a Sarah Huckabee Sanders szóvivő által aláírt közlemény.

Donald Trump szerdán és csütörtökön a NATO brüsszeli csúcsértekezletén vesz részt, azt követően utazik az Egyesült Királyságba, ahol - az előzetes információk szerint - valamennyi hivatalos programját Londonon kívül bonyolítja. Theresa May kormányfő például az amerikai elnöki pár tiszteletére adott díszvacsorát az Oxfordshire-ben lévő Blenheim-palotában - Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori villájában - adja, és a hivatalos amerikai-brit tárgyalások helyszíne is vidéken lesz, a mindenkori brit kormányfők vidéki rezidenciáján.

A Fehér Ház és az amerikai kormány nem kommentálta, hogy Londonban lemondott David Davis, az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnését irányító minisztérium vezetője és Boris Johnson külügyminiszter.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását