2024. április 16. - Csongor

A pofátlan tolvaj

Már a brazíliai díjátadó helyszínén ellopták a matematika Nobel-díjának is nevezett Fields-érmet az egyik kitüntetettől, Caucher Birkartól.
2018. augusztus 2. csütörtök 16:32 - HírExtra
 

A Cambridge-i Egyetem professzoraként dolgozó Birkar, három másik matematikussal - Alessio Figalli, Peter Scholze és Akshay Venkatesh - megosztva vette át az elismerést szerdán, a Nemzetközi Matematikai Unió Rio de Janeiró-i nemzetközi kongresszusán - írta a BBC News.

Mindössze néhány perccel a díj átvételét követően azonban Birkar felfedezte, hogy a 14 karátos aranyérmének nyoma veszett. A brazil TV Globo beszámolója szerint a matematikus egy asztalon hagyta az aktatáskáját, benne a díjjal, a pénztárcájával és a telefonjával.

Birkar értesítette a biztonsági szolgálatot, amely később megtalálta a táskát, ám az érem és a pénztárca már nem volt benne.

Birkar iráni kurd menekült, aki még egyetemi tanulmányai idején kért politikai menedékjogot az Egyesült Királyságban. A 40 éves matematikus az irracionális geometria terén végzett kutatásaiért kapta meg a Fields-érmet.

A Quanta című magazinnak nyilatkozva Birkar felidézte, hogy gyermekkorában az elismerés korábbi kitüntetettjeinek fényképei díszítették a teheráni matekklubjának falait. "Néztem őket és azt kérdeztem magamtól, +vajon fogok-e valaha találkozni valakivel közülük?+" - mondta Birkar, hozzátéve, hogy akkoriban Iránban még azt sem lehetett tudni, hogy valaha eljut-e Nyugatra.

A Nemzetközi Matematikai Unió négyévenként ítéli oda az 1936-ban alapított elismerést olyan 40 évesnél fiatalabb matematikusoknak, akik kiemelkedő eredményeket értek el a területükön. Az elismeréssel 15 ezer kanadai dollár (3 millió forint) is jár.

A kanadai John Charles Fieldsről elnevezett érmet megalapítása óta 61 matematikusnak ítélték oda, az orosz Grigorij Perelman, aki 2006-ban érdemelte ki az elismerést, nem vette át a díjat. A kitüntettek között egyetlen nő van, az iráni Marjam Mirzakani, aki az amerikai Stanford Egyetem professzora volt. Az ívelt felületek szimmetriáját kutató matematikus tavaly halt meg rákban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását