2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Megfúrják Theresa Mayt?

Theresa May miniszterelnök elmozdításának lehetséges módozatairól tárgyalt a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának keményvonalas Brexit-párti csoportja, de döntés ennek kezdeményezéséről nem született.
2018. szeptember 12. szerda 10:02 - HírExtra
 

A BBC brit közszolgálati médiatársaság szerda reggel közölt értesülése szerint az előző esti megbeszélésen a European Research Group (Európai Kutatási Csoport, ERG) nevű, a Konzervatív Párt frakcióján belül létrejött erőteljesen EU-szkeptikus kampánycsoport "mintegy 50 tagja" arról tanácskozott, hogy miként lehetne "a legjobban megjátszani" a vezetőváltás folyamatára kidolgozott szabályrendszert.

Az ERG az általa túlzottnak tartott kompromisszumok miatt rendkívül elégedetlen May kormányának Brexit-stratégiájával, és már korábbi, egybehangzó brit sajtóértesülések is arról szóltak, hogy a frakción belül terjed egy levél a vezetőváltási folyamat elindításáról.

A Konzervatív Párt szabályai szerint ehhez a frakció legalább 15 százalékának csatlakozása szükséges. Ez azt jelenti, hogy minimum 48 képviselőnek kellene aláírását adnia egy ilyen kezdeményezéshez.

Ha e minimális támogatás meglenne, a bizalmatlansági indítványt az úgynevezett 1922 Bizottságnak teljes körű frakciószavazásra kellene bocsátania, és a frakció egyszerű többségének - a jelenlegi létszám alapján 159 tory képviselőnek - támogatnia kellene ahhoz, hogy Theresa May távozzon a párt éléről és így a kormányfői tisztségből is.

Az 1922 bizottságot - olyan időszakokban, amikor a Konzervatív Párt kormányon van - azok a tory képviselők alkotják, akiknek nincs kormányzati tisztségük. A rendkívül befolyásos testület, amely onnan kapta nevét, hogy az alapító képviselők az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni parlamentbe, informális, de gyakorlatilag kötelező erejű politikai ajánlásokat fogalmaz meg a kormány számára, de hatáskörébe tartozik az esetleges vezetőváltási kezdeményezések elbírálása és a folyamat irányítása is.

A BBC szerdai beszámolója szerint az ERG előző esti értekezletén olyan kijelentések hangzottak el, hogy Theresa May tevékenysége "katasztrofális", és "mindenki tisztában van vele", hogy a miniszterelnöknek "távoznia kell".

Az ERG azonban konkrét vezetőváltási lépésekről nem döntött, és a BBC szerint ez mindaddig nem is valószínű, amíg nincs olyan utódjelölt, akit a siker biztos esélyével indítani lehetne.

A brit sajtó egyöntetű véleménye szerint jelenleg Boris Johnson volt külügyminiszter, a keményvonalas tory Brexit-tábor frontembere táplálja a legerőteljesebb miniszterelnöki ambíciókat. Kérdés azonban, hogy a sokak által rendkívül megosztónak tartott Johnson - aki rendszeresen, éles hangvételű cikkekben támadja saját egykori kormányának Brexit-stratégiáját - az alsóházi frakció egészén belül és a Konzervatív Párt választásra jogosult, teljes jogú tagjainak körében megszerezhetné-e az utódláshoz szükséges többséget.

Theresa May és kabinetjének tagjai július első hetében, a chequersi kormányfői rezidencián elfogadtak egy javaslatcsomagot, amely az Európai Unióval a Brexit után fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról szóló brit elképzeléseket tartalmazza.

A javaslatok jóval szorosabb kapcsolattartást indítványoznak az EU-val, mint amilyent a keményvonalas tory Brexit-tábor látni szeretett volna.

A brit indítvány egyik legsarkalatosabb eleme az, hogy London közös szabadkereskedelmi térség létrehozását és ehhez közös szabályok kialakítását javasolja az EU-nak a fizikai áruk forgalmának szabályozására, olyan módon, mintha Nagy-Britannia és az Európai Unió "kombinált vámtérséget" alkotna.

Johnson ezután lemondott, azzal a véleményével indokolva döntését, hogy a chequersi javaslatcsomaggal az Egyesült Királyság "a gyarmati státus felé vette az irányt". A volt külügyminiszter azóta is folyamatosan kampányol a párton belül a chequersi javaslatok elvetéséért, azt azonban eddig hivatalosan nem jelezte, hogy indulna-e a miniszterelnöki tisztségért, ha valóban elkezdődne a vezetőváltási folyamat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását