2018. december 13. - Luca, Otília

A parkolást szabályozná a Jobbik

A nagyvárosi parkolási rendszerek visszásságainak megoldása érdekében kezdeményez vitát politikusok, civilek és szakemberek részvételével a Jobbik - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a párt egyik alelnöke.
2018. szeptember 18. kedd 14:15 - HírExtra

Z. Kárpát Dániel példaként említette: a 21. században életszerűtlen, hogy az SMS-ben parkolójegyet váltóknak száz forintot meghaladó tranzakciós díjat kell fizetnie, miközben ezért cserébe nem nyújtanak semmilyen pluszszolgáltatást a "maffiaszerűen működő" cégek.

Mint mondta, a párt fogyasztóvédelmi akciósorozatának részeként "elképesztő visszaélésekre" igyekeznek megoldást találni, a céljuk ebben az esetben annak vizsgálata, hogy a fogyasztóvédelmi szempontoknak megfelelően működik-e a "milliárdos, indokolatlan extraprofitot" termelő parkolási rendszer. Azt is látni szeretnék, kik ennek a haszonélvezői.

A Sargentini-jelentéssel kapcsolatos kormánypárti országgyűlési határozattervezettel kapcsolatos kérdésre Z. Kárpát Dániel kijelentette: "Magyarország megtámadásában nem veszünk részt, viszont azt sem fogom elismerni, hogy az orbáni Magyarország egy demokratikus jogállam".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását