2018. december 15. - Valér

Komoly tüntetések lehetnek Franciaországban

A közszféra dolgozói, nyugdíjasok és diákok együtt vonultak utcára Franciaországban kedden mintegy száz városban hat szakszervezet felhívására, hogy így tiltakozzanak a kormány szerintük túl liberális és szociálisan nem eléggé érzékeny politikája ellen.
2018. október 10. szerda 14:08 - HírExtra
 

Az őszi politikai szezonkezdés óta ez volt a szakszervezetek első megmozdulása. Amióta Emmanuel Macron államfő egy évvel ezelőtt elindította a reformjait, a CGT szakszervezet kezdeményezésére számos utcai tüntetés volt országszerte, elsősorban a vasúti reform ellen, de eddig egyszer sem nem sikerült akkora tömeget az utcára hívni, amely a kormányt a reformpolitikában meghátrálásra késztette volna, jóllehet a köztársasági elnök és kormánya tetszési mutatója szeptemberben mélypontra süllyedt.

A francia sajtó, lapok, televíziók, rádiók, hírügynökségek által közösen létrehozott független számlálóügynökség, az Occurrence számításai szerint Párizsban kedden 21 500 vonultak utcára, a szervezők szerint 50 ezren, a rendőrség szerint 11 500 voltak, ami franciaországi viszonylatban nem számít jelentős szakszervezeti megmozdulásnak.

A vidéki városok közül 5400-an tüntettek Nantes-ban, 5300-an Marseille-ben, 4300-an Lyonban, 3700-an Toulouse-ban, 3500-an Le Havre-ban, 3300-an Lille-ben, 2500-an Grenoble-ban, 1500-an Nizzában, 800-an Dunkerque-ben.

Ahogy az már 2016 óta megszokott, a tömegbe ismét belekeveredett mintegy tucatnyi fekete ruhát viselő, kapucnis, arcát eltakaró anarchista rendbontó, akik antikapitalista szlogeneket skandálva szándékosan a rendőrökkel keresték az összetűzést, akik könnygázzal oszlatták őket. Négy embert előállítottak, egy tüntető és egy rendőr megsérült.

A dátumot a nyugdíjasok egyesületei választották, amelyek a jövőre az inflációnál alacsonyabb mértékűre tervezett nyugdíjemelés miatt szervezték a megmozdulást, ezért a tüntető menetekben nagy számban voltak a nyugdíjasok.

Philippe Martinez, a CGT vezetője elismerte, hogy "nem könnyű az embereket mobilizálni", de a szakszervezetek tervei szerint ez csak az első "bemelegítő" megmozdulás volt, amelyet az ősz folyamán továbbiak követnek a készülő szociális reformok, a nyugdíjrendszerek és a munkanélküliek segélyezési rendszerének átalakítása ellen. A pontos dátumokat azonban még nem jelentették be.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását