2024. április 19. - Emma

Theresa elnézést kért

Elnézést kért hétfőn a brit miniszterelnök azért a minapi kijelentéséért, hogy az Európai Unió országaiból érkező munkavállalók mások elé állnak be a sor elejére.
2018. november 27. kedd 09:11 - HírExtra
 

Theresa May egy hete, a Brit Iparszövetség (CBI) Londonban rendezett éves kongresszusán felszólalva úgy fogalmazott: a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszakra tervezett új brit bevándorlási rendszer nem azt veszi majd figyelembe, hogy ki honnan jött, hanem azt, hogy miben tehetséges, milyen szakképesítést tud felmutatni, és ennek megfelelően megszűnik az a helyzet is, hogy az Európai Unióból érkezők szakképzettségüktől vagy szakmai tapasztalataiktól függetlenül "beállhatnak a sor elejére, a Sydneyből érkező mérnökök vagy a Delhiből érkező szoftverfejlesztők elé".

E megfogalmazásáért a kormányfő azonnal bírálatok kereszttüzébe került.

Élesen bírálta a kijelentést mások mellett Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) Brexit-ügyi koordinátora is. Verhofstadt nyilatkozata szerint a Nagy-Britanniában élő és dolgozó külföldi EU-állampolgárok senki elé nem álltak be a sorba, hanem a számukra szabadságot és lehetőségeket biztosító jogosultságaikkal éltek, és az EP azon dolgozik, hogy e jogosultságaik a jövőben is megmaradjanak.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök nem sokkal később, a BBC televízió interjúműsorában sértőnek és szégyenteljesnek nevezte Theresa May kijelentését.

A Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás hétfői vitanapján is a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) egyik alsóházi képviselője vetette fel az ügyet, megkérdezve a kormányfőt, hogy hajlandó-e elnézést kérni, amiért "sikerült vérig sértenie" a Nagy-Britanniában élő és dolgozó több mint 3 millió külföldi EU-állampolgárt.

Theresa May válaszában elismerte, hogy nem lett volna szabad e szóhasználattal élnie.

Kijelentette: a Brexit-folyamat kezdetétől fogva azt hangoztatja, hogy az EU-állampolgárok jogosultságait elsődleges fontosságú kérdésként kell kezelni, és ez a kilépési megállapodásban is így szerepel.

A miniszterelnök hozzátette ugyanakkor: mondandójának lényege az volt, hogy a brit választók is azt szeretnék, ha a Nagy-Britanniába érkező munkavállalókat szakképzettségük szerint ítélnék meg, és annak alapján, hogy mivel tudnak hozzájárulni a brit gazdasághoz, nem pedig aszerint, hogy honnan jöttek.

Theresa May az elmúlt időszakban többször is utalásokat tett arra, hogy a készülő új bevándorlási rendszer nem fogja kedvezményes elbírálásban részesíteni az EU-ban maradó országok Nagy-Britanniában letelepedni és dolgozni kívánó állampolgárait.

A brit kormány azonban azt is rögzítette, hogy azok a külföldi EU-állampolgárok, akik a kilépés után tervezett átmeneti időszak végén, 2020 decemberében már hosszabb ideje életvitelszerűen Nagy-Britanniában élnek, a jövőben is maradhatnak, és megmaradnak jelenlegi jogosultságaik is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását