2024. március 28. - Gedeon, Johanna

4,5 millió foglalkoztatott Magyarországon

Az augusztus-októberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma először lépte át a 4,5 milliót, 4 millió 502 ezer volt, 57 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal, 69,8 százalékra emelkedett - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. november 28. szerda 10:09 - HírExtra
 

A harmadik negyedévvel megegyező 3 hónapos periódushoz mérve a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 15 ezerrel emelkedett, amiből 13 ezer a 15-64 éves korosztályba tartozott.

A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európa 2020 stratégiában az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon a foglalkoztatási ráta 1,1 százalékponttal 74,9 százalékra emelkedett, azaz alig 0,1 százalékponttal marad el a 2020-ra kitűzött értéktől. A férfiaknál 82,8, a nőknél 67,2 százalék volt a foglalkoztatási ráta ebben a korosztályban.

A 15-64 évesek körében a munkaerőpiacon megjelentek száma 29 ezerrel 4,611 millióra emelkedett, az aktivitási ráta egy év alatt 0,9 százalékponttal, 72,5 százalékosra nőtt, beleszámítva a korosztály 40 ezernyi lélekszám-csökkenését is. Ezzel az inaktív 15-64 éves népesség 69 ezerrel csökkent és átlagosan 1,750 millió volt az augusztus-októberi három hónapban.

A 15-24 éves fiatalok korcsoportjában a foglalkoztatási ráta pedig 29,9 százalékos volt. A legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek körében a foglalkoztatottak száma a mintavételi hibahatáron belül, 3 millió 426 ezerre nőtt, a foglalkoztatási ráta pedig gyakorlatilag nem változott, 84,2 százalékos volt. Az idősebb 55-64 éves korosztályban a ráta 3,4 százalékponttal, 55,6 százalékosra emelkedett.

A 15-64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 1,1 százalékkal, 2 millió 431 ezerre, míg a foglalkoztatási rátájuk 1,1 százalékponttal, 77,0 százalékra nőtt. A nők körében a foglalkoztatottak száma 0,7 százalékkal, 2 millió 8 ezerre, foglalkoztatási rátájuk pedig 1,0 százalékponttal, 62,7 százalékra nőtt.

A 15-74 évesek körében az egy évvel korábbinál 109 ezerrel többen, 4,439 milliónyian dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon, és 2 ezerrel többen, a KSH adatai szerint 108 ezren külföldi telephelyen találtak munkát. A közfoglalkoztatottak száma 54 ezerrel, 133 ezerre csökkent.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását