2018. december 17. - Lázár, Olimpia

Kihalhat a patkánykenguru

Kihalás fenyegeti Ausztrália egyik apró erszényesét, az északi patkánykengurut (Bettongia tropica), amelynek mára mindössze két populációja maradt a vadonban - figyelmeztetnek a Természetvédelmi Világalap (WWF) ausztráliai részlegének munkatársai.
2018. december 6. csütörtök 13:38 - HírExtra
 

Az északi patkánykenguruk az északkelet-ausztráliai Queensland államban honosak, ám egyedszámuk drasztikusan fogyatkozik az európai gyarmatosítás óta - írta a The Guardian online kiadása. Az 1980-as években készített tanulmányok négy területet jelöltek meg az állatok természetes élőhelyeként.

Az öt éven át készített populációs tanulmány szerzői csaknem 100 ezer hektárnyi trópusi esőerdőben helyeztek ki kameracsapdákat és érzékelőket, hogy felmérjék a faj elterjedési területét.
A WWF által csütörtökön közzétett eredmények szerint a korábbi négyből ma már csak két területen élnek északi patkánykenguruk, ami azt jelenti, hogy a populációk száma kettőre, az állatok elterjedési területe pedig a korábbi 500 négyzetkilométerről 145 négyzetkilométerre csökkent az elmúlt három évtizedben.

A szakemberek becslései szerint legfeljebb 2500 példány élhet még vadon és az állatok mindössze egyetlen populációja mondható stabilnak.

A fajpusztulásban egyebek között az éghajlat változása, a mezőgazdasági művelés, a ragadozók jelenléte, a természetes élőhelyük eltűnése és az erdőtüzek gyakorisága is szerepet játszik.

A WWF munkatársai és a James Cook Egyetem kutatói felszólították az ausztrál szövetségi kormányt, hogy változtassa meg az északi patkánykenguru természetvédelmi besorolását veszélyeztetettről súlyosan veszélyeztetettre, valamint mérlegelje a lehetőségét néhány "biztonsági tartalékot" jelentő populáció létrehozásának.

A szakemberek a még létező populációk fokozottabb védelmét és élőhelyeik helyreállítását is sürgetik.

Caitlin Weatherstone, a projektben részt vevő egyik ökológus szerint a faj esetleges kipusztulása jelentős kihatással lehet a környezetre is. A kutatók megállapították ugyanis, hogy az északi patkánykenguru a térség egyik legfőbb szarvasgomba-fogyasztója és meghatározó szerepet játszik a gombaspórák széthordásában, ami azt jelenti, hogy eltűnése hatással lenne a térség gombáinak sokféleségére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ha Önön múlna, melyik tudományágat támogatná, globális szinten?
Űrkutatás mindenekfelett!
A tengerek mélyének kutatása, igazán megérne pár milliárd dollár pluszt
Az emberi agy kutatását tartom fontosnak és ezt is támogatnám
A múlt, számos titkot rejt: több, jobban felszerelt régészeti csapatra és feltárásra lenne szükség
Nem foglalkoztat a tudomány
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását