2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Annyira utálta az iszlámot, hogy most muzulmán lett

Áttért az iszlám vallásra a muszlim- és bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) egyik korábbi tagja - jelentette a helyi sajtó szerdán.
2019. február 7. csütörtök 10:39 - HírExtra
 

Joram van Klaveren maga számolt be arról, hogy tavaly áttért az iszlám hitre, miközben éppen kritikusnak szánt könyvet írt arról.

"Írás közben egyre több és több olyan dologgal találkoztam, amely megingatta az iszlámról alkotott nézeteimet" - emelte ki az egykori parlamenti képviselő a vele készített interjúban.

Van Klaveren tévedésnek tartja korábbi kijelentéseit, amelyekkel például az iszlámot hazugságnak, a Koránt pedig méregnek nevezte, s elmondta, a PVV politikája az volt, hogy "mindennek, ami rossz, valahogyan köze kell legyen az iszlámhoz".

"Ha hiszel egy Istenben, és abban, hogy Jézus és Mózes mellett Mohamed is a prófétája volt, akkor muzulmán vagy" - fogalmazott.

Joram van Klaveren négy év parlamenti munka után, 2014-ben lépett ki a PVV-ből Geert Wilders pártvezér egyik, nagy botrányt keltő beszéde miatt. Új pártot alapított, ezzel azonban nem sikerült bekerülnie a törvényhozásba a 2017-es választásokon, így végül otthagyta a politikát.

A 40 éves férfi már a PVV második egykori tagja, aki áttért az iszlám hitre. A pártból 2011-ben kirúgott, rá két évvel pedig áttért Arnoud van Doorn gratulált is neki a Twitteren, mondván, "soha nem gondolta volna, hogy a PVV táptalaja lesz az áttéréseknek".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását