2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Mesterkurzus gitárosoknak Paul Gilberttel

A Mr. Big, a G3 és a Racer X gitárosa, Paul Gilbert április 10-én Budapestre is elhozza mesterkurzusát! A kétórás, élőzenés eseményen Paul nem csak egy sor nagyszerű dalt ad elő az A38 Hajón, de azt is megmutatja, hogyan csalja elő a gitárjából azokat a zseniális hangokat, amikért évtizedek óta rajongunk érte. A közönségtalálkozó keretében ráadásul kérdezni is lehet majd a zenésztől.
2019. április 3. szerda 14:08 - HírExtra
 
Budapesten az A38 Hajón tartja meg mesterkurzusát Paul Gilbert, ahol a színpadon magyar ritmusszekció kíséri majd. Basszusgitár poszton a többek között a Black-Outból és a Special Providence-ből ismert Fehérvári Attilát láthatjuk, akit az ország egyik legsokoldalúbb basszusgitárosaként tartanak számon – és talán a legelfoglaltabbként is, hiszen évente körülbelül 15 különböző formációval kép színpadra: dolgozott Hrutka Róberttel, a Groovehouse-zal, Rúzsa Magdival, Gáspár Lacival, a Collective Quartettel, Kozma Orsival és még sorolhatnánk.

A koncert dobosa az a Tóth Tamás lesz, aki a Wisdom, a MYTRA, a Dreamgrave, a Niburta, a Candlelight és a Miskolc Big Band zenekarokból lehet ismerős. A fiatal zenész a Miskolci Egyetem zeneművészeti szakán szerzett diplomát, majd New Yorkban folytatta tanulmányait; később hazajött és a Miskolci Egyetem mesterképzését is elvégezte.

Paul Gilbert talán az egyetlen gitáros, aki egyszerre tudja izgalmasan és komikusan bemutatni a világ legnehezebb gitárpengetési technikáit. A zenész nemrég egy szólólemezt is kiadott: a Behold Electric Guitar című albumot közösségi finanszírozással dobta piacra a Pledge Music felületén, és mindezt olyan csendben tette, hogy sokan még mindig a 2016-os I Can Destroy-nál vannak lemaradva… Havin’ It című videóját itt nézhetjük meg: https://youtu.be/V_c0aoOgWVg

Az április 10-ei mesterkurzuson a közönség is zenészként vehet részt a nézőtéren, és megfigyelheti Pault játék közben. A kétórás szett után pedig egy közönségtalálkozó keretében kérdezhetnek majd néhányan a zenésztől, és legkedvesebb emléktárgyunkat, hangszerünket is aláírathatjuk Paullal.
Forrás: A38
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását