2024. április 19. - Emma

Intelligens Európát akar Weber

Erős, intelligens és nagyvonalú Európát ígért szerda esti brüsszeli kampányindító beszédében Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) lista- és frakcióvezetője.
2019. április 4. csütörtök 09:06 - HírExtra
 

Weber az integráció történetét bemutató Európai Történelem Házában tartott beszédet, és elmondta, szeretné, ha az Európai Unió túllépne már az Egyesült Királyság kilépésének ügyén, valamint az elmúlt évek különböző válságain, és az állampolgárokat érintő fontosabb problémákkal foglalkozna.

Kijelentette, határozottabban kell fellépni az illegális bevándorlás és a terrorizmus ellen, és tovább kell erősíteni a külső határok védelmét, illetve Marshall-tervre van szükség Afrika számára.Meg kell védeni az európai életmódot - fogalmazott.

Hozzátette, nemrégiben megegyezés született arról, hogy 2027-ig 10 ezer fősre bővítik a közös határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) személyzetének létszámát, de szerinte ennél is tovább kellene menni.

Említette egyebek között az új gyógymódok kifejlesztésére irányuló, például a rák hatékonyabb gyógyítását lehető tévő kutatások jobb összehangolásának, továbbá a globális felmelegedés elleni küzdelem fokozásának szükségességét is.

Manfred Weber úgy vélekedett, hogy az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanácsban a külpolitika területén is át kellene állni az egyhangú szavazásról a legtöbb egyéb szakpolitikai területen már jelenleg is alkalmazott minősített többségi döntéshozatalra.

Megismételte korábbi javaslatát, amelynek értelmében a jövőben egy független testület automatikusan és rendszeresen ellenőrizné a jogállami elvek érvényesülését minden tagországban, és súlyos problémák esetén szankciókat fogadhatnának el.

Kiemelte emellett az esélyegyenlőségnek és annak a fontosságát, hogy az EU-n belül senkinek ne kelljen gazdasági helyzete miatt lakóhelye elhagyására kényszerülnie.

A néppárti csúcsjelölt hangsúlyozta, hogy határozott EU-párti kiállást vár a május végi európai parlamenti választásoktól, s az Európai Bizottság elnökeként azon fog dolgozni, ha megválasztják, hogy közelebb hozza az uniót az emberekhez.

Meghirdetett kampányszlogene, a "The power of WE" magyarul azt jelenti, hogy a "Mi erőnk", egyúttal pedig egyfajta szójátékként a vezetéknevének első két betűjét is magában foglalja.

Egyesek értetlenségüknek adtak hangot a kampányindító beszéddel kapcsolatban, miután a német politikus az utóbbi hetekben már közel húsz tagállamba ellátogatott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását