2019. május 23. - Dezső
Horváth Zoltán az ukrán-magyar gazdasági kapcsolatok erősítésén túl jótékonykodással is sokat tesz azért, hogy a két ország a nehéz politikai helyzet ellenére is közelebb kerüljön egymáshoz. Nem véletlenül nevezték ki igen gyorsan Ukrajna tiszteletbeli konzuljának. Budapesten beszélgettünk vele.
2019. május 1. szerda 08:07 - HírExtra

Hogyan lesz valakiből tiszteletbeli ukrán konzul?

A történet több, mint negyven évre nyúlik vissza. A hetvenes években épülő Testvériség gázvezeték bizonyos szakaszát magyarok építették ki Ukrajnában. Az egyik építésvezető édesapám volt, aki éppen abban a faluban dolgozott, ahol édesanyám élt; ő ukrán, Nyugat-Ukrajnából származik. Egymásba szerettek és még Ukrajnában össze is házasodtak. Később Magyarországra költöztek, én pedig már Siófokon születtem. A mai napig élnek Ukrajnában rokonaink, akikkel igen szoros a kapcsolat.

Akkor az orosz nyelv gondolom anyalevi szintű...

Nem. Én az iskolában már nem tanultam kötelezően az oroszt, és azért azt se felejtsük el, az ukrán és az orosz nyelv között jelentősek a különbségek.

Hogyan jött ebből a konzuli kinevezés?

2005-ben alapítottam egy építőipari céget, ahol ma már több mint ötvenen dolgoznak. Elég jólment, így a válság idején vettem hozzá egy kereskedelmi céget is. Mikor elkezdtem ez utóbbival is komolyabban foglalkozni, jött az ötlet, hogy kihasználom az ukrán kapcsolataimat. Eleinte rengeteg energiámba került, de keresztül-kasul bejártam Ukrajnát, így nagyon sok embert megismertem. Idővel közülük felkerestek néhányan, hogy mi lenne ha segítenék nekik befektetéseket találni.

Ez egy lakópark formájában a Balatonnál létre is jött. Valódi sikertörténet volt, ami egyre több kapcsolatot hozott, így mutattak be a magyarországi ukrán nagykövetnek is. Ő aztán felkért engem tiszteletbeli konzulnak.

Hogyan zajlik a gyakorlatban, mennyire megy ez gyorsan?

Hosszadalmas folyamat. Mindkét országnak jóvá kell hagynia, ami évekbe is telhet. Az én esetemben ráadásul nem a legkiegyensúlyozottabb ukrán-magyar diplomáciai viszony közepette zajlott a procedúra.

Aztán ott volt még a probléma, hogy konzulátus Magyarországon csak a fővárosban vagy megyeszékehlyen lehet. Siófok pedig egyik sem. Mind az ukrán, mind a magyar fél konstruktív hozzáállásának köszönhetően végül ez az akadály is elhárult, amiért rendkívül hálás vagyok nekik.

2017 nyarán kezdődött és 2018 végén kaptam meg a kinevezést.

Mi a feladata egy tiszteletbeli konzulnak?


Szerencsére a politika nem tartozik bele. Mondom ezt azért, mert Ukrajna igen bonyolult politikai helyzetben van évek óta. A gazdaság természetesen igen, de a gazdaságpolitika meg a politika nem ugyanaz.

Vannak protokolláris megjelenések, akár a magyar külügy, akár az ukrán követség által szervezett ünnepi rendezvényeken. Aztán van a szociális rész, azaz ha egy ukrán állampolgárral a balatoni régióban történik valami, akkor neki a konzul segítséget nyújt.

A lényegi rész nyilván az üzleti kapcsolatok elősegítése. Az Ukrán Keresekedelmi- és Iparkamara tavaly felkért hogy legyek a magyarországi képviselőjük - ez még a konzuli kinevezés előtt volt. Ekkor hoztam létre az East - West mentor nevű céget, hogy ezzel is hivatalossá váljon a két ország közti kapcsolatépítő tevékenység.

Tavaly májusban Kijevben nyitottunk irodát - a megnyitón többek közt ott volt az ukrajnai magyar nagykövet is - most pedig tervezzük, hogy irodát nyitunk Budapesten is.

Milyen arányban vannak magyar illetve ukrán megkeresések?

Érdekes, mert az elején tízből nyolc ukrán volt, ma ez már kiegyenlítődött.

Mi a titka a sikernek?

Ha átmegy az ember egy idegen országba, bizonytalan talajra lép. Márpedig ha valaki szeretne üzletet kötni, nem árt megkérdezni másokat is, mielőtt belefekteti az időt, energiát, pénzt. Ezért van szükség a tanácsadó cégre, aki el tudja mondani, milyen a másik országban a jogi környezet, mibe érdemes befektetni, mi reális és mi nem.

Mivel keresik meg leginkább önöket?

A legegyszerűbb dolog az árukapcsolat: az illető árut szeretne venni, vagy eladni a másik országban. De volt, hogy egy magyar üzletember technológiákat kívánt vásárolni, és mi hoztuk össze az ukrán gyártóval. Több hónapos munka volt, végül sikeresen összekötöttük őket, és létrejött egy többmillió eurós üzlet. De volt hogy édesipari termék ment ki Ukrajnába, vagy onnan szolgáltatás, befektetés jött be. Nagyon széles a tárház.

Persze van olyan, aki semmi mást nem kér csak, hogy „fogjuk a kezét”, mert ugyan megvannak a kapcsolatai, mégis biztonságot akar. A konzulátus ezt biztosítja.

Az üzlet mellett jótékonysággal is foglalkozik...

Igen. Van egy jótékonysági alapítványom, a „Félelm nélküli élet”. Célunk hogy mindkét országban segítsünk a rászoruló gyermekeknek, családoknak.

Volt egy kelet-ukrajnai projektünk, ahol a frontvonaltól alig 20 kilométerre szereltünk fel egy iskolai számítógéptermet. Ott egy csoport 12 éves gyerekek szerette volna, hogy megtanulhasson magyarul. Így most heti két alkalommal Skype-on keresztül folyik az oktatás a siófoki konzulátus és az iskola között. Idén a tanulóknak az alapítvány felajánlotta, hogy jöjjenek el nyáron Siófokra, ez meg is fog történni.

Ezenkívül építettünk már Ukrajnában játszóteret, vittünk rászorulóknak karácsonyi ajándékot és természetesen Magyarországon is vannak támogatásaink. Volt olyan háromgyermekes magyar család, ahol az anyuka agyvérzéssel került kórházba, apuka kétkezi munkásként pedig nem tudta előteremteni az ellátáshoz a pénzt, nekik is segítettünk.

Azt hiszem, lehet jó dolgokat elérni egész apróságokkal is.

Ki biztosítja az anyagi hátteret?

Több cég támogatása: az én cégeim, illetve sok magyar és ukrán vállalkozás. Ezek nem nagy összegek, de azt gondolom, nem kell úgy gondolkodni, hogy az ember mindent magára költsön és feléljen, hanem a vagyonból, amit megtermelt próbáljon jó dolgokra is fordítani. Persze mindez akkor jó és őszinte, ha a szándék magától jön.  
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását