2024. március 28. - Gedeon, Johanna
A legtöbb kerületben nem igazán meghatározó az újépítésű lakások jelenléte, egy-két projekttel találkoznak az ingatlanközvetítők, mely a teljes ingatlanpiaci forgalomhoz képest elenyésző arányt jelent. Csak néhány olyan kerület akad, ahol nagyobb részt tud kihasítani, ilyen elsősorban a XIII. vagy a XI. kerület.
2019. május 3. péntek 07:23 - HírExtra


Jól illusztrálja az előbbieket az Észak-Pesten, tehát a XIII. kerület feletti részen kialakult helyzet. Itt az újépítésű lakások árai ugyan nem sokkal magasabbak, mint a használtaké - a négyzetméterárak 550-650 ezer forint között alakulnak -, de ez a csekély árkülönbség is sokat számít az ingatlanközvetítő szerint. „Ebben a szegmensben jelentős túlkínálatról beszélhetünk, vagyis kevesebb az érdeklődő, mint az eladó újépítésű lakás” - hangsúlyozta Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője. Hozzátette, hogy újépítésűeket errefelé inkább csak az újpesti részen keressünk, mert a XV. kerületben nagyon csekély számban vannak jelen.

Nincs ez másként, ha egy kicsit keletebbre tekintünk: a X. kerületben teljesen hiányoznak a piacról az újépítésűek, de a XVII. kerületben is rendkívül szerény a kínálat a kereslethez képest. „Ráadásul aránytalanul drágák is a használt ingatlanokhoz viszonyítva: a jellemző, 500-600 ezer forintos négyzetméterárak túl magasak az itteni fizetőképes kereslet számára.” - vélekedett Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője.

De ha a belvárosban nézünk körül, akkor is hasonló helyzetet látunk. „Az újépítésű lakásoknál - annak ellenére, hogy jellemzően az úgynevezett prémiumkategóriába tartoznak - elbizonytalanítják az árak a vevőket. Nincs is sok beruházás, de ami a belső kerületekben található, azokat az eleve rendkívül magas telekárak miatt olyan összegekért kínálják, hogy minimális rájuk az érdeklődés.” – magyarázta Schneider Zoltán, a Balla Ingatlan V., VI. és VII. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Az újépítésű projektekben bővelkedő XIII. kerületben ugyanakkor jelentős érdeklődés mutatkozik az újépítésű lakások iránt Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint. Jelentős a kínálat is, de problémát jelent a vevők számára, hogy ezeknek az ingatlanoknak is dinamikusan nő az ára, és a magasabb árakat egyre kevesebben engedhetik meg maguknak. A kedvező banki kölcsönök miatt ugyan egy kicsit megnőtt azok száma, akik belevágnak újépítésű ingatlan vásárlásába, de átlagosan ők is legfeljebb 10-15 millió forintos hitelt vesznek fel.

Gyors az áremelkedés

Ugyancsak a gyorsan emelkedő árakra hívta fel a figyelmet Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Mint mondta, a korábbi, 500 ezer forintos átlag négyzetméterárak az újépítésű lakásoknál ma már 550 ezres árat jelentenek. Hasonló a helyzet az újépítésű ikerházaknál is: azok, amelyek nemrég még 40 millió forintba kerültek, ma már csak 50 millió forintért vásárolhatók meg. Ennyit emeltek eddig az árakon a beruházók, és ez még nem a vége. A merész áremelés persze azért kockázatos, mert ebben a lokációban nem biztos, hogy a túl magasra beállított árakon is lesz vevő az ingatlanokra. Annál is inkább, mert a vevők egyébként is bizonytalanok az újépítésűek megvásárlásánál, így lehet, hogy inkább újszerű ingatlan mellett döntenek.

„A befektetők viszont inkább az újépítésű lakások vásárlására álltak rá.” – mondta Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai irodáinak vezetője. Dél-Buda agglomerációjában található Tópark esetében például a vevők 10 százalékát teszik ki a befektetők, akik kiadják az általuk megvásárolt ingatlanokat. A lakások eladási négyzetméterára itt 650-700 ezer forint között alakul, ami azt is jelenti, hogy a XI. kerületi újépítésűeknél mintegy 20 százalékkal alacsonyabb eladási árakról van szó, ami azért megmozgatja a befektetők fantáziáját.

De minél inkább távolodunk Budapesttől, annál olcsóbb településekkel találkozunk, főleg a dél-pesti agglomerációban: „Délegyházán például kifejezetten erős a kereslet az újépítésű családi házak, ikerházak iránt, hiszen errefelé már 30 millió forintért is hozzájuthatunk egy-egy ilyen ingatlanhoz.” - hívta fel a figyelmet Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodáinak szakmai vezetője. Egyre több az új parcellázás errefelé, hiszen könnyen el tudják adni a vállalkozók az itt épülő ingatlanokat. Ugyanez a kategória Szigetszentmiklóson már 30-40 millió forint közötti áron kapható, és szerényebb is irántuk az érdeklődés.

Ugyanakkor a dél-budai agglomerációban is erős keresletet érzékel az újépítésű családi és ikerházak iránt Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodája szakmai vezetője. Annak ellenére, hogy jelentős mértékben emelkedtek és még mindig emelkednek ebben a kategóriában az árak: amit néhány éve még 30 millió alatt kínáltak, az most 50 millió forintba kerül - hívta fel a figyelmet az ingatlanközvetítő.

A kínálat jelenleg 37-38 millió forintnál kezdődik az ikerházak esetében, de az átlagár inkább 40 millió forint felett jár. Az önálló házak ára 50 milliónál indul, de a vevők egészen a 60-65 millió forintos árszintig érdeklődnek irántuk. Hozzátette azt is, hogy az említett árakon olyan ingatlanokat lehet vásárolni, melyek építését el sem kezdték, így a vevők részéről lehet érzékelni némi bizonytalanságot. Ezeket inkább csak nézegetik, és arra várnak, hogy elkezdődjenek a munkálatok, esetleg olyan kivitelezőt találjanak, akinek ismerik a referenciáit.
Forrás: Balla Ingatlan
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását