2019. május 24. - Eszter, Eliza

Az M1-en fényezik a magyar gazdaságot

Kiemelkedő teljesítmény, hogy Magyarország sorozatban másodszor került be a világ tíz legvonzóbb befektetési helyszínei közzé - mondta Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
2019. május 13. hétfő 15:25 - HírExtra
 

Magyarország a népessége alapján a világ 90. legnagyobb országa, az export teljesítményt tekintve a 34. helyen van, ehhez képest nagyon jó eredmény, hogy befektetési szempontból az első tízbe került - hangsúlyozta az elnök.

Hozzátette, hogy a befektetési listán elért előkelő helyezés összefügg az ország makrogazdasági helyzetével, a kedvező adózási környezettel, de a munkaerő képzettségével és az elérhető ösztönzőkkel is.

Mint elmondta, a tavalyi év befektetési eredményei alapján a hozzáadott érték tekintetében nagy előrelépést ért el Magyarország, mivel 60 százalékkal nőtt azon beruházások aránya, amelyek kifejezetten mérnöki és kutatásfejlesztési központok létrehozására, illetve bővítésére irányulnak. A tavaly érkezett több mint 1380 milliárd forint értékű 98 nagyberuházásból 29 ebbe a kategóriába tartozik - jegyezte meg Ésik Róbert.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását