2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Jobbik: a Fidesz külföldieknek játssza át a termőföldet

Azzal, hogy az Európai Bíróság elkaszálta a földforgalmi törvényt, ismét bebizonyosodott, hogy a magyar kormány képtelen megvédeni és magyar kézben tartani a termőföldet - írja csütörtöki közleményében a Jobbik.
2019. május 23. csütörtök 12:15 - HírExtra
A Jobbik Közleménye:



"A törvény alkalmatlansága nem lehet meglepetés, hiszen a Jobbik már a 2013-as parlamenti vitában felhívta rá a figyelmet. Akkor az ellenzéki párt frakciója nem véletlenül foglalta el az elnöki pulpitust, és próbálta megakadályozni a törvény elfogadását. A Fidesz és a miniszterelnök Európa-ellenes kampánya ismét fordítva sült el, és ennek a magyar vidék issza meg a levét.

Ráadásul a Kormány pontosan tudta, hogy mi lesz a döntés, éppen ezért is indították el, és zavarták le olyan gyorsan a 400 ezer hektár állami föld eladását. A korábbi állami területek így már a Fideszhez hű földesurak kezén vannak, akik a szerzési ár többszöröséért kínálhatják azokat a külföldieknek eladásra. Ezzel végképp ellehetetlenül a hazai családi gazdaságok helyzete, és elveszti a magyar vidék a felzárkózás lehetőségét. A Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ügyben, valamint leendő EP-képviselőin keresztül dolgozik azért, hogy a magyar föld a valóban helyben élő, azt megművelni akaró családok kezébe kerüljön"
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását