2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Mik a legfontosabb tudnivalók a kivehető fogszabályozó készülékekről?

,,Napi egy alma az orvost távol tartja!” - hangzik a jól ismert közmondás. Van azonban az úgy, hogy az alma nem elég.
2019. május 23. csütörtök 10:37 - HírExtra
 
A fogaknak például néha kell némi támogatás, miközben a tejfogak helyére kinőnek a maradandók, vagy mikor már minden maradandó fog kint van, de mégis gondot okoznak. Mint az élet szinte minden területén, a fogászatban is nagyon fontos a megelőzés. A fogszabályozást érdemes már gyermekkorban elkezdeni, bár amikor elkezdenek kihullani az első tejfogak, általában elegendő néhány havonta kontrollra vinni a csemetéket, ritka, hogy akkor be kelljen avatkozni.

Később, mikor már előbújtak az első maradandó fogak, már el lehet kezdeni a kezeléseket a vegyes fogazatban. Így nevezzük ugyanis azt, mikor a szájüregben egyszerre találhatóak tej és maradandó fogak.

A klasszikus kivehető fogszabályozó készülékek


A kivehető fogszabályozókkal kezelik az előbb már említett vegyes fogazat problémáit. Összesen három fajta létezik belőlük, lehet csak a felső, lehet csak az alsó fogívre kiterjedőt készíteni, és olyat is, mely a felsőre és az alsóra is kiterjed.

A felső vagy alsó fogívre kiterjedő fogszabályozót azokban az esetben használják, amikor arra van szükség, hogy a fogív táguljon, megszűnhessenek bizonyos harapásbéli eltérések, hogy réseket zárhassanak be, vagy épp hely képződhessen egy új fognak.

A mindkét fogívre kiterjedő darabok pedig arra alkalmasak, hogy állcsont beállítás mehessen végbe, illetve arra, hogy az állcsont növekedését megfelelő irányba segítse.

A kivehető fogszabályozónak is persze vannak negatívumai, ilyen az, hogy csupán adott fogmozgást tudnak elősegíteni. Az ilyen fogszabályozókat használhatják előkezelésként is, hiszen sokszor egy maradandó darabbal még korrigálni kell azt, amit a kivehető nem volt képes helyreigazítani.

És hogy meddig kell őket használni? Egy kivehető fogszabályozó maximálisan másfél évig hordható, hiszen ennyi idő alatt történik fogváltás a gyermek szájában.

A fogszabályozónak nem kell ijesztőnek lennie

A kisgyermeket először megrémítheti a szabályozó készülék, a nagyobbak kifejezetten meg is útálhatják. Mivel a fogszabályozó műanyagból készül, így lehetőség nyílik a készüléket egészen más fényben feltüntetni!

A fogszabályozóra kerülhet matrica, minta vagy akár felirat is, sőt pompázhat a gyerkőc kedvenc színében! A kis hercegnők bizonyára szívesen vesznek majd a szájukba egy koronával ellátott rózsaszín darabot, a fiúk pedig biztosan szívesebben használják azt, amit Pókember vagy a Bosszúállók egyike díszít.

Röviden a kivehető fogszabályozó használatáról

● Megszokni csupán néhány nap. Érdemes egyre növelni a viselésének időtartamát, az első napokban néhány óráig, majd következő nap már 3-4 óráig, majd így növelve addig, míg összesen 14-18 óra nem lesz a viselés ideje. Csupán alváskor sajnos nem elég viselni.

● Rendszeresen kell tisztítani, naponta fogkrémmel, hetente néhányszor speciális pezsgőtablettás vízben!

● Evéskor és ivásnál érdemes kivenni, majd alapos fogmosás után visszatenni.

● Ha bármiféle fájdalmat, kellemetlenséget okoz, azonnal el kell menni vele a kezelőorvoshoz!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását