2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kína tolja a diktátor szekerét

Kína megingathatatlanul támogatni fogja Kim Dzsong Un észak koreai vezetőt Észak-Korea gazdaságának fejlesztésében és az emberek megélhetési körülményeinek javításában - írta Hszi Csin-ping kínai elnök az észak-koreai állampárt lapjában, a Rodong Szinmunban szerdán megjelent cikkében.
2019. június 22. szombat 13:00 - HírExtra
 

A csütörtökön kétnapos állami látogatásra Phenjanba utazó kínai elnök cikkében - amelyet a Hszinhua hírügynökség idézett - hangsúlyozta: látogatása erősíteni fogja a két ország stratégiai kapcsolatát.

Tizennégy éve nem járt kínai elnök a világtól elzárt kommunista országban, és egyes elemzők szerint Hszi találkozója Kim Dzsong Unnal előmozdíthatja a Koreai-félsziget teljes atommentesítését.

Donald Trump amerikai elnök februárban Hanoiban találkozott ennek érdekében az észak-koreai vezetővel, de csúcstalálkozójuk eredménytelenül zárult. Lu Kang kínai külügyi szóvivő ennek kapcsán úgy fogalmazott: a hanoi csúcs végkifejlete váratlan volt ugyan, de minden fél várja a jó irányba tartó párbeszéd folytatását, és a kínai elnök látogatásának célja, hogy új lendületet adjon az idén 70. évfordulóját ünneplő bilaterális kapcsolatoknak, valamint újraindítsa az atommentesítést célzó tárgyalásokat. "Kína támogatja, hogy Észak-Korea és az Egyesült Államok folytassa az erről szóló egyeztetéseket" - mondta a szóvivő.

Hszi elnök útjának időzítése azért is bírhat különös jelentőséggel, mert a jövő héten Oszakában találkozik majd Donald Trumppal a G20-as országcsoport csúcstalálkozóján. A két elnök találkozóját amerikai részről már rég beharangozták, de a kínai fél csak kedden erősítette meg az értesülést, miután Trump és Hszi telefonon egyeztetett egymással. Elemzők szerint az észak-koreai látogatás egyik célja az lehet, hogy Hszi megerősítse Peking befolyását Észak-Koreában, és ebből előnyt kovácsoljon az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások további szakaszaiban.

A Koreai-félsziget atommentesítéséről szóló tárgyalások azt követően torpantak meg, hogy az amerikai fél beszámolója szerint a februárban megrendezett hanoi csúcson az észak-koreaiak túlzott követelésekkel álltak elő a szankciók enyhítésére vonatkozóan, amiért cserébe csupán részleges atommentesítést ígértek volna.

Peking szintén támogatja ugyan a teljes atommentesítést, de több alkalommal érvelt a szankciók enyhítése mellett arra hivatkozva, hogy a túl szigorú szankciók az észak-koreaiak megélhetését veszélyeztetik - írja a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap.

Washington ezzel szemben azzal vádolja Pekinget, hogy titokban megszegi a szankciókat, és egyebek mellett olajat szállít Észak-Koreának.

Kína Észak-Korea legfontosabb kereskedelmi partnere, az ország Kínába irányuló exportja azonban a tavalyi évben a szankciók hatására 87 százalékkal esett vissza 2017-hez viszonyítva - mutat rá az SCMP. A lap diplomáciai forrásra hivatkozva azt is írta, hogy Kína nagy mennyiségű humanitárius segítséget ajánlhat fel szomszédjának, a többi között élelmiszert és műtrágyát, hogy enyhítse a szankciók hatását.

Peking a nemzetközi színtéren is latba veti befolyását Észak-Koreához fűződő kapcsolatának erősítésére. Szerdán Kína és Oroszország megakadályozta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciós bizottság úgy foglaljon állást, hogy Phenjan túllépte a finomított kőolajszármazékokra vonatkozó éves keretet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását