2019. augusztus 25. - Lajos, Patrícia

Elhunyt az ismert producer

Elhunyt 99 évesen Edward Lewis, a Spartacus és az Eltűntnek nyilvánítva producere, aki segített megtörni a hollywoodi feketelistát azzal, hogy alkalmazta a politikai nézetei miatt meghurcolt Dalton Trumbót.
2019. augusztus 13. kedd 15:09 - HírExtra
 

Lewis lánya, Susan közleménye szerint július 27-én hunyt el Los Angeles-i otthonában, felesége, Mildred Lewis pedig 98 évesen még áprilisban ment el - írta a Hollywood Reporter kedden.

Edward Lewis és felesége, Mildred 73 évig élt házasságban. Producertársakként számos filmen, musicalen és regényen dolgoztak együtt. Costa-Gavras Eltűntnek nyilvánítva című filmjéért is megosztva kapták producerként a legjobb filmnek járó Oscar-jelölést 1983-ban.

Lewis kilenc olyan filmen is dolgozott producerként vagy executive producerként, amelyet John Frankenheimer rendezett, köztük a Hét májusi nap (1964), a Második lehetőség (1966) és A nagy verseny (1966) című alkotásokon. A második lehetőség című produkcióban alkalmazta a feketelistára került John Randolph színészt is.

Az 1960-ban készült Spartacus - a politikai boszorkányüldözés idején szintén feketelistára került - Howard Fast 1951-ben megjelent regénye nyomán készült. Lewis a forgatókönyv megírásával Trumbót bízta meg, aki évekig csak álnéven dolgozhatott. Lewis csak azt követően árulta el a Universal stúdiónak, hogy Trumbo írta a szkriptet, hogy a stúdió már 8 millió dollárt költött a filmre. Trumbo később felidézte, hogy Lewis "nagy kockázatot vállalt, hogy segítsen egy emberen, aki elvesztette a nevét". A Spartacus sztárja, Kirk Douglas, aki a film executive producere is volt, szintén kiállt Trumbo mellett.

A producer még két Trumbo által írt filmen, Az utolsó napnyugtán (1961) és Az utolsó cowboyon (1962) dolgozott.

Lewis ugyanakkor lánya szerint nem tartotta különösen nagy dolognak a feketelistások felkarolását, természetes volt számára, "az értékrendje része volt" - idézte a hollywoodi szaklap.

A Costa-Gavras rendezésében készült Eltűntnek nyilvánítva 1983-ban elnyerte az Arany Pálma-díjat Cannes-ban, de az Oscart nem kapta meg, mert abban az évben azt a Gandhinak ítélték oda.

Lewis további jelentős filmjei között tartják számon az Adrian Messenger listája című thrillert John Huston rendezésében és Douglasszel a főszerepben, a Tövismadarak című minisorozatot Richard Chamberlainnel, a Louis Malle rendezte Kasszafúrókat Donald Sutherlanddel, és A folyó című utolsó produkcióját, amelynek főszerepeit Sissy Spacek és Mel Gibson játszotta.

Edward Lewis 1919-ben született a New Jersey-beli Camdenben. 16 évesen került be a Brucknell Egyetemre, ahol bokszolóként és birkózóként versenyzett. Fogorvosi tanulmányokba kezdett, de aztán bevonult, és kapitányként szolgált a második világháborúban.

A háború után Los Angelesbe költözött, 1946-ban összeházasodott Mildreddel - akivel két lányuk született -, és 1949-ben már együtt dolgoztak a Balzac művéből (Mercadet, a pénz királya) készült, The Lovable Cheat című filmen, amelyben Buster Keaton szerepelt.

A producer házaspár aktívan kiállt polgári jogi ügyek mellett, számos adománygyűjtés házigazdái voltak.

Nagy világjárók és gyűjtők voltak, gyűjteményük egy részét a Los Angeles Megyei Művészeti Múzeum (LACMA) kiállításai számára adták kölcsön.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását