2024. március 28. - Gedeon, Johanna

"Vissza kell szerezni Budapestet"

"Elég volt abból, hogy a főpolgármester gyakorlatilag a kormány kesztyűbábja", ezért vissza kell szerezni Budapestet, Józsefvárost és az emberek önrendelkezési jogát - erről beszélt Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt szerdán a főváros VIII. kerületében.
2019. szeptember 5. csütörtök 11:24 - HírExtra


Zugló polgármestere és Pikó András, Józsefváros ellenzéki polgármesterjelöltje mintegy 30 aktivistájuk és szimpatizánsuk körében tett sétát a kerületben a II. János Pál pápa térről indulva, majd a Pál utcai fiúk Práter utcai szobránál tartott sajtótájékoztatót.

A Molnár Ferenc regénye nyomán fogalommá vált kifejezést használva Karácsony Gergely azt mondta: a kormány az elmúlt kilenc évben "einstandolta" a többi között az iskolákat, a kórházakat, a Városligetet, a HÉV-et és a megfizethető lakhatás esélyét. "Olyan politikát szeretnénk, ahol az einstandolás véget ér" - hangoztatta azt is kiemelve, hogy vissza kell adni az embereknek az önrendelkezés jogát.

Úgy vélekedett: a főpolgármester dolga, hogy jóban legyen a budapestiekkel, nem pedig az, hogy jóban legyen a kormánnyal. Karácsony Gergely megfogalmazása szerint Tarlós István és a kormány "nagy barátságából" szolgaság lett.

Álláspontja szerint a kormány fővárossal kapcsolatos tervei között "miniszterelnöki dolgozószobák", "a város tüdejébe építendő múzeumok", és stadionok szerepelnek.

Karácsony Gergely azt mondta, hogy Budapest az elmúlt kilenc évben kárvallottja volt a fideszes városvezetésnek. A főváros úszik az adósságban, akadozik a hulladékszállítás és a köztisztaság, drámai mértékben nőnek az ingatlanárak és fogynak a zöldfelületek - sorolta.

A C8 Civilek Józsefvárosért alapítója, a Momentum, a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP által támogatott Pikó András azt hangoztatta: "nem akkor leszünk büntetésben, ha ellenzéki polgármestere lesz a kerületnek, hanem most vagyunk büntetésben". A választási esélyekre térve elmondta, hogy a mögötte összeállt támogatói koalíció az európai parlamenti választáson "a 60 egyéni szavazókörből 46-ot elvitt". "A pirosingesek ellen valakinek fel kell lépni, és megvédeni Nemecsekéket. A jelenlegi ellenzék erre képes" - fogalmazott szintén a Pál utcai fiúkra utalva.

Karácsony Gergely kérdésre válaszolva leszögezte, nem teszi alkalmatlanná a főpolgármesteri tisztségre, hogy egy alkalommal Csepel helyett Észak-Pestet mondott. Az általuk felvett majdnem 70 ezer ajánlóívről szóló felvetésre úgy reagált: "nagyon sok" aktivistájuk és támogatójuk van és sok helyen gyűjtötték össze a 16 ezer aláírást. Semmilyen jogsértés nem történt, az ezzel kapcsolatos beadványokat a választási bizottság elutasította - mondta.

Egy másik, az aláíróívekre vonatkozó kérdésre úgy válaszolt: a jogszabály lehetővé teszi, hogy "ilyen sok" ívet kiváltsanak, így élnek ezzel a lehetőséggel, majd azt is jelezte, hogy az aláírásokból nem készül adatbázis.

A jelenlévő újságírók egy részét bírálva és negatívan minősítve Karácsony Gerely az eseményen kérdezni készülő Pesti Srácok újságírójával közölte, hogy az orgánumnak nem fog nyilatkozni.
Pikó András szintén kérdésre közölte: befejezték a kerületben az aláírásgyűjtést, az ajánlóíveket kedden leadták. Majd nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy felhasználnak-e a kampányban adatokat ahhoz, hogy "applikáción keresztül" szólítsák meg az embereket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását