2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A Hankook fittyet hány a válságra

Tényleges kapacitásának kilencven százalékán üzemel a rácalmási Hankook gumiabroncsgyár; nem terveznek létszámleépítést és munkaidő-csökkentést, sőt a következő két évben háromszázzal növelik a dolgozók létszámát.
2009. március 23. hétfő 10:30 - HírExtra
Lee Sang Il vezérigazgató az internetes lapnak elmondta, hogy bár a krízis mindenkit érint, ő optimista, mert a koreai központ mindenben támogatja a magyarországi gyárat, amely Európát szolgálja ki. "Ez a piac jóval nagyobb, mint a mi jelenlegi kapacitásunk, úgyhogy van helye a további fejlődésnek".

A jelenlegi kapacitás napi tizenötezer, azaz évi ötmillió abroncs, aminek most mintegy kilencven százalékát gyártják. A cég nem tervez létszámcsökkentést. A vezérigazgató szavai szerint az abroncsgyártás technológiája folyamatos munkavégzést kíván meg, a leállás és újraindítás nem kifizetődő, így a négynapos munkahét náluk nem alkalmazható.

Az idei béremelésekről még nem született döntés, de nem terveznek csökkentést. Továbbra is biztosítják a műszakonkénti egy meleg étkezést, az ingyenes munkába szállítást és szállást.

A Hankook Tire fejlesztéséről szólva a vezérigazgató elmondta, hogy a beruházás második fázisát 2010-ben tervezik elindítani, és 2011-ben befejezni. Ez megduplázza a mostani gyártó kapacitást, vagyis napi harmincezer abroncs gördülhet le a szalagokról. Jelenleg ezerkétszáz főt foglalkoztatnak, ami a beruházás nyomán ezerötszázra emelkedik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását