2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Az MNB vezetőinek fizetései

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének havi bruttó alapfizetése 8 millió 11 ezer 800 forint, az alapbéren kívül egyetlen juttatást, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást kap az elnök, ami az alapbér 5,6 százaléka.
2009. szeptember 15. kedd 20:35 - HírExtra
Ugyanakkor az egyik alelnök havi bruttó alapbére 6 millió 409 ezer 500 forint, a másik alelnök havi bruttó fizetése pedig 5 millió 608 ezer 200 forint, ezen felül mindketten önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás címén az alapbér 5,6 százalékát kapják. A MNB kedden késő délután tette fel honlapjára a vezetőinek juttatott pénzeket, köztük a monetáris tanács tagjainak, illetve a felügyelőbizottsági tagoknak a havi bérét is.

A honlapról kiderül, hogy a jegybanknál az elnök, illetve az alelnökök végkielégítésének mértékét az MNB-ről szóló 2001. évi törvény szabályozza, annak vonatkozó bekezdése szerint mind az elnök, mind a két alelnök 6 hónapos bérnek megfelelő végkielégítést kap, azonban kizárólag akkor, ha a megbízatásuk a megbízatási időtartam leteltével megszűnik.

Az MNB monetáris tanácsa esetében a jegybank elnökén, illetve az MNB alelnökein kívüli monetáris tanácstagok egységesen 2.804.100 forintot kapnak havi bruttó alapbérként, ezen kívül azonban semmilyen havi rendszeres juttatásban nem részesülnek, még önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást sem kapnak, ellentétben az elnökkel, alelnökkel. (Jelenleg a monetáris tanács tagjainak száma 9, beleértve az elnököt, illetve az alelnököket).

Az MNB-nél a felügyelőbizottság elnöke bruttó 1.201.800 forintot kap havi tiszteletdíjként, ezen felül semmilyen juttatásban nem részesül. A felügyelőbizottság tagjai egységesen 801.200 forintot kapnak tevékenységükért, más típusú juttatásban nem részesülnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását