2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

200 fellépő a kórustalálkozón

Több mint kétszáz fellépővel rendezik meg a hétvégén az Első Homokháti Kórustalálkozót. A térség népi hagyományait, dalait bemutató rendezvénynek a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényház ad otthont.
2010. február 19. péntek 14:43 - HírExtra
A szombati programokról Papp Renáta szervező az MTI-nek elmondta: a kistérség összesen kilenc kórusát, illetve dalos csoportját várják. A fellépők közt lesz a ruzsai Őszirózsa Asszonykórus, az Üllési Estike Népdalkör, a Domaszéki Népdalkör, az Öttömösi Női Kar, az Ásotthalmi Népdalkör, a Zákányszéki Parasztkórus, a röszkei Hagyományőrző Nyugdíjas Klub, illetve Vajdaságból az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Szelence Énekegyüttese.

A cél, hogy a térség népi hagyományait, dalait összefogják. Így nincsenek megkötések a produkciók kiválasztásában, csak az volt a kérés, hogy a repertoár a homokháti dalalmokat mutassa be - mondta el a szervező.

Hozzátette: vannak olyan együttesek, melyek csak énekkel készülnek, de vannak olyanok is, akik hangszeres kísérettel érkeznek. Az előadások után vidám mulatság kezdődik.
Kórustalálkozót már korábban is rendeztek a térségben, de olyan még nem volt, amely kifejezetten a Homokhátat célozta meg. A térségen belül sok téren indult már a helyi kulturális csoportokat összefogó kezdeményezés is, de a kórusok esetében ez lesz az első alkalom - árulta el a szervező, hozzátéve: a programot hagyományteremtőnek szánják, így azt várhatóan jövőre újabb találkozó követi majd.

A szervezők várakozásai szerint teltházas lesz az Első Homokháti Kórustalálkozó.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását