2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Felszippantotta a papa hamvait

Megerősítette a drogosok sokat látott világában is megdöbbenést keltő önvallomását Keith Richards, a Rolling Stones "vadembere", felfedve, hogy néhány éve valóban szippantott egy kicsit néhai apja hamvaiból.
2010. október 27. szerda 19:58 - HírExtra
A 66 éves viharvert rocker a különleges ízlésre valló mutatványról még 2007-ben, az NME (New Musical Express) című rockmagazinnak adott interjúban beszélt. "Hogy mi volt a legfurcsább dolog, amit valaha is szippantottam? A papám. Szippantottam a papámból" - merengett annak idején Richards az eseten.

"Elhamvasztották, én pedig nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és összedaráltam az öreget egy kis koksszal" - tette hozzá az NME idézetes szerint a veterán Stones-gitáros, utalva arra, hogy a hamvakat egy kis kokainnal is megbolondította.

A meglehetősen nagy felzúdulást keltő nyilatkozatot akkoriban a zenész menedzserei megpróbálták viccnek beállítani, és Richards is mondogatott valamit arról, hogy szavait "kiragadták összefüggéseikből".

Most megjelent önéletrajzi írásában - amelyből a szerdai Daily Mail idézett részleteket - a gitáros azonban megerősíti három évvel ezelőtti nyilatkozatát, bár kissé romantikusabb magyarázatot ad a történtekre. A Life (Élet) című kötetben leírja: az volt a szándéka, hogy a kertjében kifejezetten e célból ültetett tölgyfa tövében szórja szét édesapja, Bert hamvait, amelyeket akkor már hat éve őrzött egy fekete urnában. Ahogy levette az urna fedelét, a szél a hamvakból egy keveset a kerti asztalra fújt. "Nem söpörhettem csak úgy le őt az asztalról ... ezért az ujjammal letöröltem, és felszippantottam" - írja a Rolling Stones fenegyereke.

A zenész hosszú ideig nem ápolt túl jó viszonyt a 2000-ben, 84 éves korában elhunyt papával - csaknem húsz évig nem is szóltak egymáshoz -, de aztán kibékültek, és az egykori gyári munkás utolsó éveit fiával töltötte annak amerikai otthonában.

Richards a vad kicsapongások közepette többször megkísértette a halált is. Négy éve például - ki tudja, milyen állapotban - a Fidzsi-szigeteken leesett egy pálmafáról, koponyáját törte, és repülővel kellett Új-Zélandra szállítani életmentő műtétre.

Erről az incidensről is szót ejt új önéletírásában. Richards leírja, hogy Tony Blair akkori brit kormányfő személyes levélben kívánt neki jobbulást, és a levélben Blair - akiről közismert, hogy fiatalkorában maga is rocksztár-ambíciókat táplált - közölte vele: mindig is őt tekintette egyik példaképének. "Anglia sorsa olyasvalaki kezében van, akinek én vagyok az egyik példaképe? Rémisztő" - kommentálja könyvében a volt miniszterelnök levelét a Rolling Stones veteránja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását