2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kemény Dénes hallhatatlan lesz

Kemény Dénest a nemzetközi Hírességek Csarnokának (ISHOF) tagjává avatják májusban.
2010. november 5. péntek 11:15 - HírExtra
A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya beválasztásának hírét Bruce Wigo, az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben működő, s a vizes sportágak legnagyobbjait tömörítő intézmény vezetője tudatta pénteken az MTI-vel.

Az International Swimming Hall of Fame illetékeseinek döntéséről beszámoló levél szerint a 2011-es avatásra kiválasztottak közé azzal kerülhetett be Kemény Dénes, hogy 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban is ötkarikás aranyérmet szerzett a nemzeti együttessel.

"A 2006-os Prima Primissima-díj után másik, eldönthetetlenül magas elismerése ez az eredményeknek. Köszönöm mindenkinek, aki ehhez hozzásegített, játékosaimnak, munkatársaimnak" - mondta a szakvezető az MTI érdeklődésére.

A május 5-8. közötti gálán beiktatandók nyolcas listáján szerepel még többek között az úszástól 2006-ban visszavonult többszörös olimpiai és világbajnok, világcsúcstartó ausztrál Ian Thorpe, a pólósoktól pedig a 80-as/90-es évek szerb kapusklasszisa, az olimpiát, világ- és Európa-bajnokságokat nyert Aleksandar Sostar.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

ajitata
2010. november 5. 21:56
igen nagy öröm és dicsőség!Gratulálok. De azért halljuk majd még Kemény Dénest, mert ugye nem hallhatatlan lesz, hanem "csak" halhatatlan?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását