2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

MSZP: elítélik a polgármester elleni agressziót

Az MSZP elítéli a hévízi fideszes polgármester elleni agressziót - közölte Mesterházy Attila, a párt elnöke kedden az MTI-vel, annak kapcsán, hogy az új hévízi városvezető egy küldeményben fenyegető levelet és egy éles lőszert kapott.
2010. november 9. kedd 21:56 - HírExtra
A szocialista pártelnök közleményében kiemelte: az MSZP politikai véleménykülönbségektől függetlenül elítél minden, a magyar közélet bármely szereplője ellen intézett szóbeli vagy tettleges agressziót.

"A szocialisták, ahogy eddig is, ezután is minden eszközzel fel fognak lépni a politika békés mederben tartása érdekében" - tette hozzá.

A Fidesz kedden tájékoztatta a küldeményről az MTI-t. Közlése szerint a levél feladója egyelőre ismeretlen, ám a bélyegen található pecsétből kiderül, hogy a küldeményt a hévízi postán adták fel. "Nézd meg jól az ajándékunkat, a következőt nem a postás hozza. Ez nem fenyegetés, ez ígéret" - írta a küldemény feladója.

A hévízi polgármester az MTI-nek elmondta: hétfő délután bontotta fel az aznap érkezett levelet, amelyben az idézettnél hosszabb fenyegetés olvasható. A küldemény kapcsán feljelentést tett, a rendőrség pedig lefoglalta a levelet és a lőszert is.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a feljelentés kapcsán nyomozást rendelt el.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását