2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Lendvai védi be Nagy Imre szobrát

Miután Károlyi Mihály, az első magyar köztársasági elnök szobrát már "dicstelen módon eltávolították" a helyéről és József Attila szobrát is el akarják szállítani, Kövér László házelnök, megbízott köztársasági elnök most Nagy Imre szobrát mozdítaná el - közölte Lendvai Ildikó szombaton az MTI-vel.
2012. április 14. szombat 11:10 - HírExtra
A szocialista képviselő közleményében úgy fogalmaz, hogy még el sem ült a Károlyi- és a József Attila-szobor sorsa miatti vihar, a Fidesz "máris tovább randalírozna történelmi szobraink körül".

A politikus szerint a József Attila-szobor eltávolításának egyetlen magyarázata a költő világától való távolságtartás mellett a gyerekes dac: "a kormánypártok képtelenek visszavonulni az egyszer már meghozott, nyilvánvalóan rossz döntésüktől, amellyel saját fejükre is csak bajt hoztak".

Hozzáteszi: Kövér László egy a Heti Válasznak adott interjújából az is kiderül, hogy "a szégyenteljes történetnek nincs vége", mert a házelnök abban felveti, hogy Nagy Imre szobrát is el kellene mozdítani a Vértanúk teréről, és máshova vinni.

Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának tagja kijelenti, hogy a kormányoldal még mindig nem érti: a szobrok és az általuk megörökített történelmi személyiségek "nem a kormánypártok tologatható sakkfigurái, ahogy a történelem sem rendezhető át önkényesen". Véleménye szerint a szobroknak kijelölt helyük, otthonuk van a városképben, a történelemben és a nemzeti emlékezetben. Végül azt írja, hogy a Fidesz az állami kitüntetések sorából már törölte a Nagy Imre-díjat, de a szobrát, "ahogy a többit is, békén kell hagynia".

A Kossuth téren álló József Attila-szobor egy éven belül a Parlament Duna-parti homlokzata előtt létrehozandó sétányra, jelenlegi helyéhez képest a folyóhoz mintegy 20 méterrel közelebb kerül - jelentette be szerdán Budapesten Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője és Vadász György építész, a szobor társtervezője.

A Kossuth tér átalakítását célzó Steindl Imre Program során jelentősen megújul a dunai rakpart is: többi között megszűnik a Parlament déli oldalánál található gépkocsifelhajtó, és a folyóparti korzó az Erzsébet hídtól a Margit hídig gyalogosan is végigjárható lesz - közölte Wachsler Tamás az április 11-én, József Attila születésnapján, a költészet napján tartott sajtótájékoztatón.

Vadász György felidézte: a jelenlegi helyén 1980-ban felállított József Attila-emlékművet Marton László szobrászművésszel együtt tervezte, akkoriban több helyszínt is mérlegelve.

Mint hozzátette, a Dunánál címet viselő szobor jelenleg túl messze van a folyótól. A kormány felkérésére Vadász György által készített tervekben a József Attila-emlékmű a tér átrendezése során a Duna-parti sétányra, a jelenleginél méltóbb, "a rakodópart alsó kövén ültem" verssornak megfelelőbb helyre kerül - hangsúlyozta az építész.

Kövér Lászlóval a múlt héten közölt interjút a Heti Válasz. A politikus arra a kérdésre, hogy a Kossuth tér átalakítása nyomán eltávolított Károlyi-szobor helyére mi kerül, azt mondta: reményei szerint a Tisza Istvánt ábrázoló alkotás, amely 1945-ig állt ott. Arra a felvetésre, hogy az egykori miniszterelnök jelenlegi megítélése ellentmondásos, azt felelte, "nem ideológiai vitát akarunk nyitni, hanem azt mondjuk: ennek az országnak volt egy ezeréves szerves fejlődése, ami 1944 tavaszán a német invázióval megszakadt". Szerinte az alaptörvény szellemében ehhez az időponthoz kell visszatérni.

Elmondta azt is, bár a Vértanúk terére - ahol a Nagy Imre-szobor áll - szigorúan véve a Kossuth tér rekonstrukciója nem terjed ki, mégis megfontolásra érdemesnek látja, hogy a Kossuth tér és a képviselői irodaház közötti térségben emléket állítsanak "a nemzethez kötődő, jobb- és baloldali, valóságosan progresszív történelmi szereplőknek".

Mint mondta, erre a területre vinné Kovács Béla - a Kossuth térről szintén elkerülő - emlékművét, és szégyennek nevezte, hogy Kéthly Annának nincs szobra. Hozzátette: ide kerülhetne Nagy Imre szobra is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását