2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Továbbra is vannak "hiéna" taxisok

A Liberálisok szerint Budapest vezetése nem tartotta be ígéretét és semmit nem kezdett az Uber "elüldözése" után a "hiéna taxisokkal" és ennek az utasok látják kárát.
2017. január 15. vasárnap 14:59 - HírExtra
Szabadai Viktor, a párt budapesti választmányának elnöke szombati sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek elmondta, az elmúlt évben egyetlen érdemi dolog történt a budapesti közlekedésben, kitiltották az Ubert, és semmilyen fejlesztés nem történt. Az új taxisrendelet emellett a budapestiek kárára hozott változást, még a 80-as években is nagyobb verseny volt a cégek között, mint most.

Az elnök szerint meg kell szüntetni a hatósági árat, a túlzottan bürokratikus kereteket lazítani kell, mert a szigorú szabályok miatt nincs új taxis, emiatt sokszor nem lehet taxit hívni. Emellett a "hiéna taxisokkal", vagyis a fuvarszervező társasághoz nem tartozó független taxisok okozta problémával is foglalkozni kell.

Szabadai Viktor szerint a Tarlós István utáni Budapesten újra napirendre kell kerülnie a közösségi megosztásalapú szolgáltatásnak, vissza kell azt hozni átlátható és szabályozott környezetben, mert a mostani főpolgármester által képviselt digitális analfabetizmus kora lejárt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását