2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Jogerősen elítélték a már felszívódott afgánt

Jogerősen egy év nyolc hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt - csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűntette miatt - a Debreceni Törvényszék kedden egy afgán vádlottat, aki 2015-ben részt vett a helyi menekülttábor lakóinak zavargásában.
2017. március 14. kedd 14:39 - HírExtra
Tatár Tímea, a törvényszék szóvivője emlékezetett rá, hogy 2015 júniusában menedékkérők kitörtek a befogadó állomásról, az útra borították, felgyújtották a hulladékgyűjtők tartalmát, és több autót megrongáltak. A törvényszék, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet, A. S.-t - aki az eset után rövid időn belül eltűnt - öt évre ki is utasította az országból.

Első fokon, 2016 szeptemberében a Debreceni Járásbíróság hat vádlottat ítélt el jogerősen, ők egy év négy hónap és egy év nyolc hónap közötti szabadságvesztést kaptak, három-négy évre felfüggesztve. A bíróság valamennyiüket öt évre kiutasította Magyarország területéről. Az ötödrendű vádlott, A. S. védője fellebbezett az ítélet ellen, ezért hirdetett most a Debreceni Törvényszék jogerős ítéletet.

Tévé helyett...?


A tényállás szerint W. A. elsőrendű vádlott és hat társa a debreceni, Sámsoni úti befogadó állomáson lakott. A menedékkérők 2015. június 29-én délután nagy csoportokba verődtek, hangosan kiabálva köveket, dobozokat, betondarabokat és más különféle tárgyakat dobáltak, megrongálták a tábor kerítését, ablakokat törtek be.


Egy "kedves" afgán a hazájában


A befogadó állomás kerítésén kívül leállítottak két rendőrségi gépkocsit és kövekkel megdobáltak egy magánautót. Az időközben folyamatosan növekvő tömeg fémrudakkal és letört kerítéselemekkel is felszerelkezve kinyomult a közterületre és felgyújtott egy műanyag kukát. A rendőrségnek a közrend fenntartása érdekében a közterületet le kellett zárnia - tartalmazta a vádirat.

Kereszti Réka tanácselnök keddi indoklásában kiemelte: az erőszakos eseménysor súlyosan megzavarta a városrész köznyugalmát, pánik és riadalom alakult ki a lakosokban. A most jogerősen elítélt ötödrendű vádlott a rendbontók egyike volt, a befogadó állomás alkalmazottainak tanúvallomása mellett azonosítani lehetett őt az eseményeket rögzítő felvételeken is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását