2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A görög lányokkal kezdünk

Görögország ellen játszik először a magyar női röplabda-válogatott a május 31. és június 4. között Zágrábban sorra kerülő világbajnoki selejtezőben.
2017. március 24. péntek 14:57 - HírExtra
 
A magyar csapat a görögök és a házigazda horvátok mellett Ausztriával, Grúziával, valamint a csoport toronymagas favoritjának számító, kétszeres Európa-bajnoki címvédő, a legutóbbi világbajnokságon ötödik Oroszországgal került egy hatosba.

A nemzeti csapat kispadján ez lesz a márciusban kinevezett új szövetségi kapitány, az olasz Alberto Salomoni első hivatalos megmérettetése. A klubszinten az MTK-t irányító szakember a tavaly családi okok miatt lemondott belga Jan De Brandtot váltotta a 2015-ben Európa Liga-győztes, valamint a 2015-ös és az idei Európa-bajnokságra is kijutott együttes élén.

A selejtezőből a csoportelső kijut a jövő szeptember-októberi, Japánban megrendezendő világbajnokságra, míg a csoportmásodik - a másik öt, hasonló helyen végző válogatottal együtt - augusztus végén újabb selejtezőtornát vív.
A férfiválogatott - hasonló lebonyolítási rend mellett - egy héttel korábban Észtországba utazik, ahol a házigazdák mellett Koszovó, Montenegró, Románia és Oroszország lesz a csapat ellenfele.

A világbajnoki selejtező programja (az európai szövetség honlapja alapján):

május 31., szerda:
Görögország-Magyarország 17.30
június 1., csütörtök:
Ausztria-Magyarország 15.00
június 2., péntek:
Magyarország-Horvátország 20.00
június 3., szombat:
Oroszország-Magyarország 17.30
június 4., vasárnap:
Magyarország-Grúzia 15.00

A férfiválogatott programja:
----------------------------
május 24., szerda:
Magyarország-Koszovó 20.30
május 25., csütörtök:
Montenegró-Magyarország 20.30
május 26., péntek:
Magyarország-Oroszország 20.30
május 27., szombat:
Magyarország-Észtország 18.00
május 28., vasárnap:
Románia-Magyarország 15.00
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását