2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Egymás szavazóit veszik el a baloldali pártok

Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője szerint arról szól a baloldali ellenzéki pártok választási felkészülése, hogy "egymással viaskodva" próbálják elvenni a másiktól a szavazókat, és nem arról, hogy "valós alternatívát fogalmazzanak meg".
2017. április 2. vasárnap 09:52 - HírExtra
 
Deák Dániel az M1 aktuális csatornán vasárnap azt mondta, több mint tíz párt osztozik egy másfél milliós baloldali szavazótáboron, ezért nem alakul ki kormányváltó alternatíva, kormányképes erő. Véleménye szerint a "balliberális ellenzéki szavazótábor" teljesen felaprózódik.

Szerinte az LMP-re jelenti a Momentum a legnagyobb veszélyt. Mivel az LMP a 2014-es választáson is éppenhogy jutott be az Országgyűlésbe, ha csak egy-két százalékot is elvesz tőle a Momentum Mozgalom, kieshet a parlamentből.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnökének, Gyurcsány Ferencnek egy kijelentésére kitérve az elemző azt mondta: a volt miniszterelnök az egyik legnépszerűtlenebb ellenzéki politikus, és a választópolgároknak tőle "hiteltelen" üzenet, hogy az ő kormányzásával a nyugalom időszaka következne.

Hasonló problémával szembesül Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje is - folytatta Deák Dániel -, akitől azt várták, hogy sikerül 100-200 ezer szavazót a szocialista párthoz "csábítania", de a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a párt népszerűsége még csökkent is. Ez azt mutatja - tette hozzá -, hogy "Botka László nem váltotta be a hozzá fűzött reményt".

Deák Dániel azt mondta: sajtóinformációk szerint az MSZP-ben nyárig adtak időt Botka Lászlónak, hogy "bizonyítson"; ha elbukik, megint az lesz a kérdés a baloldalon, hogy ki mérettetheti meg magát miniszerelnök-jelöltként 2018-ban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását