2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Mindeközben a Fidesznél...

A Fidesz választ vár arra, hogy tudott-e a nyolc évvel ezelőtti szocialista városvezetés arról az ügyletről, amelynek során "ellopták" a pécsi tömegközlekedés buszait.
2017. április 10. hétfő 16:46 - HírExtra
A kormánypárti Csizi Péter hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy 2009. januárjában a Pécsi Közlekedési Zrt. 2,436 milliárd forintért bérelte vissza a város 150 buszát attól a cégtől, amelynek pár héttel korábban "kísértetiesen hasonló" összegért adták el a járműveket. A képviselő azt mondta, így gyakorlatilag pénzmozgás nélkül kerültek át a pécsiek buszai egy külsős céghez.



A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálatára, valamint a Zalaegerszegi Törvényszék jogerős ítéletére hivatkozva kijelentette, hogy ez egy színlelt szerződés, "közérthetőbben lopás". Az ügy miatt kétmilliárd forintos adóbüntetést szabtak ki, miközben majdnem összeomlott a helyi buszközlekedés - fogalmazott.

Minden bizonnyal...

A szerződést 2009. január 1-jén kötötték meg, a számla keltezése január 27. - hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy az ügylet idején Tasnádi Pétert, Pécs akkori szocialista polgármesterét már súlyos betegséggel kezelték és éppen a számla kiállításának napján hunyt el. A várost ekkor alpolgármestere, Tóth Bertalan, az MSZP jelenlegi parlamenti frakcióvezetője vezette - tette hozzá.



Csizi Péter kiemelte, hogy az ügyben tett tanúvallomások során többen is úgy nyilatkoztak, hogy Tóth Bertalannak tudnia kellett erről az ügyletről. Ha Tóth Bertalan tudott a "buszok ellopásáról", akkor maga is részese a bűncselekménynek, ha nem tudott, akkor pedig alkalmatlan vezetőnek - nyomatékosított.

Az utóbbi hat évben a város egy saját tulajdonú, új céggel biztonságosan tudta biztosítani napi 56 ezer ember közösségi közlekedését - közölte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását