2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

M1: önmagát dicséri a Klebersberg Központ

A Klebelsberg Központ elnöke szerint tanév közben az iskolák és a gyerekek csak keveset érzékelték az oktatásban végbement komoly változásokból, amit jelentős eredménynek tart.
2017. július 12. szerda 09:50 - HírExtra
 
Solti Péter az M1 aktuális csatornán kifejtette: a központ átalakulása után az elmúlt fél év legfontosabb feladata az volt, hogy kialakuljon a stabil, kiegyensúlyozott és kiszámítható működés. A tanév lezárásával kijelenthető, hogy a rengeteg változásból, ami történt közben, az iskolák, a gyermekek viszonylag kevés hatást érzékeltek - vélekedett.

Úgy látja, ez azért is fontos, mert ebben a tanévben - amellett, hogy a decentralizált működési modell kialakult - megtörtént az önkormányzati működtetésű iskolák átvétele, ami szintén jelentős változás. Az, hogy ezt a sok változást ilyen gördülékenyen lehetett végrehajtani, komoly összefogás eredménye volt - közölte.

Solti Péter kiemelte: az új működési modell célja, hogy az iskolák vezetőinek teljes jogkörük legyen az intézmény, a munkatársaik irányításában és olyan költségvetési kerettel rendelkezzenek, amelynek tervezésébe és végrehajtásába is bevonják őket. Elvárás volt az iskolaigazgatóktól, hogy miután a rendszer jogi alapjai létrejöttek, a tankerületi igazgatókkal közösen igyekezzenek ezt megtölteni tartalommal - magyarázta.

Hangsúlyozta: a pedagógusok bérének egységes emelése fontos és jó döntés volt, ugyanakkor meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a teljesítmény alapján próbálják ösztönözni őket a jövőben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását