2017. augusztus 20. - Alkotmány Ünnepe, István
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Pofátlanul mentegetik a civiltörvényt

A kormányszóvivő szerint a polgári engedetlenség politikai kategória, a magyar jogrend nem teszi lehetővé, hogy bármely civil szervezet kivonja magát az Országgyűlés által elfogadott, életbe lépett törvények hatálya alól.
2017. július 14. péntek 13:56 - HírExtra
 

Kovács Zoltánt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken úgy fogalmazott: sokat elmond arról, hogy "mivel állunk szemben", hogy mely szervezetek nem hajlandók regisztrálni a civil törvénynek megfelelően. A "Soros-szervezetek" egyértelműen azonosíthatók azok között, amelyek "megpróbálnak ellenállni" - mondta.

A külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt az Országgyűlés június 13-án fogadta el.

Kovács Zoltán, akit a pénteken kezdődő budapesti vizes világbajnokságról is kérdeztek, azt mondta, nem egészen két évvel ezelőtt egy sikertelen mexikói rendezési kísérlet után, "mentendő a helyzetet", Magyarország vállalta, hogy megteremti a szükséges infrastruktúrát, és "világszínvonalú eseményt rendez". Fontos tesztje ez a magyar képességeknek - mondta -, hozzátéve, mind az anyagiakat, mint a szervezést tekintve elvégezték azt a munkát, amely egy sikeres rendezvény megvalósításához szükséges.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön szerint kihúzza 2018-ig az Orbán-kormány?
Igen, gond nélkül kitöltik a mandátumukat
Igen, de lesznek miniszterek, akik buknak
Nem, Orbánt belső ellenzéke megbuktatja
Nem, Orbánt a társadalom haragja buktatja meg
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását