2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Csaltak a vagyonvédők

Vagyonvédő cégek vezetői ellen emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség a napokban: a vád szerint a 13 érintett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással 240 millió forint adóhiányt okozott 2013-2014-ben - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.
2017. augusztus 2. szerda 15:32 - HírExtra
 
A Varga-Koritár György főügyész által jegyzett közlemény szerint a vádlottak olyan szervezetet hoztak létre, amelyben a vagyonvédelmi tevékenységükbe piramisszerűen beépülő cégek közül csak az alsó szintű társaságok esetében mutatkozott adó- és járulékfizetési kötelezettség.

A bűnszervezet vezetői által irányított cégek kötötték meg a megrendelőkkel a vagyonvédelemre vonatkozó szerződéseket, ténylegesen ők alkalmazták a vagyonőröket, biztonsági őröket, de ezeket a munkákat továbbszámlázták az alsóbb szintű gazdasági társaságoknak, azt a látszatot keltve, hogy a feladatokat ők végzik el, a dolgozókat ők foglalkoztatják.

Ezek a társaságok a vagyonőröket bejelentették, azonban utánuk járulék-, illetve egyéb adófizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget. Tényleges tevékenységet nem folytattak, feladatuk csupán számlakiállításból állt.

A bűnszervezetnek az általa működtetett rendszerrel az volt a célja, hogy a tényleges tevékenységet végző, a vezetői által működtetett gazdasági társaságoknak ne kelljen adót fizetniük.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását