2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Tömegsír Spanyolországban

Spanyolország egyik legnagyobb polgárháborús (1936-1939) tömegsírját tárták fel a valladolidi temetőben, a sírba 42 holttestet temettek, és egyikük kabátzsebében egy jó állapotban megmaradt újságkivágást találtak az 1936-os Tour de France eredménylistájával.
2017. augusztus 31. csütörtök 11:36 - HírExtra
 
Julio del Olmo, a feltárást végző civil szervezet (ARMH) elnöke szerint rendkívüli leletről van szó, s az újságdarab segített a szakembereknek behatárolni a sír keletkezésének idejét.

A négyrét hajtott újságlapról a városi levéltárban megállapították, hogy az a Norte de Castilla című helyi lap 1936. augusztus 6-i számából való, vagyis a tulajdonosát ezt követően nem sokkal gyilkolhatták meg. A polgárháború 1936. július 17-én tört ki.

A ma is létező újságnak nyilatkozva Aída Rodríguez biológus azt mondta, hogy a férfi, akinek zsebében a cetlit megtalálták, halálakor 55-60 éves lehetett, és combon illetve mellkason lőtték.

A testben talált lövedékekből pedig valószínűleg az is megállapítható, hogy milyen fegyveres csoport végzett vele.

A tömegsírban több szokatlan dolgot is találtak: a holttesteket öt rétegben temették egymásra, 30 centiméteres föld és mészréteggel választva el egymástól a rétegeket, és a halottak többségét koporsóba tették. Az áldozatok közt két nő és két fiatal is volt.

A valladolidi temető területén ez a negyedik feltárt tömegsír, s ezekben összesen 228 holttestet találtak.

Az 1936 és 1939 közötti spanyol polgárháború áldozatainak számát 600-800 ezerre becsülik, közülük több tízezren jelöletlen sírokban nyugszanak az ország különböző pontjain.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását