2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Okos internethasználatot akar a kormány

A fiatalok okos internethasználatra tanításának fontosságáról beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Rétvári Bence azt mondta, száz fiatalból 96 számára már rendelkezésre áll ehhez valamilyen eszköz.
2017. szeptember 13. szerda 12:20 - HírExtra
 
Közölte, a napi átlagban 112 perces internetidőből a fiatalok félórányit az iskolában töltenek a világhálón, az iskolai internetelérés terjedése más államokénál jóval jelentősebb, 5,3 százalékos volt Magyarországon az utóbbi években.

Az államtitkár hangsúlyozta: az a cél, hogy az internethasználatot ne a külső környezet befolyásolja, hanem a fiatalok tudatos döntése.

A 15 és 29 év közötti korosztály 88 százaléka napi internethasználó, negyedük pedig "lényegében folyamatosan" fent van a világhálón; egy felmérés szerint okostelefon nélkül 54, internet nélkül 51, kedvenc közösségi oldala nélkül 44 százalék nem bírná ki saját bevallása szerint egy napig sem, a 11 évesek kilenctizede pedig már saját okostelefonnal rendelkezik - sorolta az adatokat.

A digitális fejlesztések fontosságáról szólva Rétvári Bence kiemelte: a diákok kétharmada olyan munkakörben dolgozik majd, amelyik ma még nem létezik, és az annak betöltéséhez szükséges tudást is már online felületeken keresztül szerzik majd meg.

Az államtitkár emlékeztetett arra: a cél az, hogy a félezernél kevesebb diákot oktató intézményekben biztosítsák a másodpercenként 100 megabites, az ennél nagyobbakban az egy gigabites letöltési sebességet, és a tanárok minden tanteremben hozzáférjenek az internethez, valamint az arra pályázóknak legyen lehetőségük háromdimenziós (3D) megjelenítésre, nyomtatásra.

Célként említette, hogy az iskola a kor szórakoztatóipari technológiáihoz mérhető élményt nyújtó módon vihesse közelebb a tananyagot a fiatalokhoz.

Czunyiné Bertalan Judit kormánybiztos arról beszélt: most utópályázatok révén legalább hetvenezer eszközt - mintegy 46 ezer oktatói laptopot és 24 ezer tanulói táblagépet - osztanak majd ki, de jelentős összegeket fordítanak módszertani fejlesztésekre és az intézmények wifi-hálózatára is.
A fejlesztések részeként említette a mintegy 50 ezer pedagógusnak tartandó továbbképzéseket is, kijelentve, "ez mindösszesen több mint 44 milliárd forintos támogatási összeg".

Mint mondta, a fejlődés indokolja, hogy az iskola képes legyen egy digitális világban is alkalmazható tudást adni. Emlékeztetett arra, hogy jó néhány éve vizsgálják már e módszerek szerepét a tanulói eredményességben.

A kormánybiztos jelezte: egyre több intézmény vesz részt a digitális témahetek programjában, a tavalyihoz képest megduplázódott a bekapcsolódó pedagógusok száma, a magyar csapatok pedig évek óta eredményesen szerepelnek a Nemzetközi Robotolimpia (WRO) nevű informatikai tudásversenyen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását