2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
Miközben nem változott a forgalom, hajszálnyival emelkedtek az árak egyes ingatlanpiaci szegmensekben az elmúlt hónapokban a dél-budai ingatlanpiacon. Ugyanakkor ami meghatározó, hogy egyre több az újlakás-kereső, akiket szerencsére most egy nagyobb projektnek köszönhetően ki is tudnak szolgálni az ingatlanközvetítők, nem is akármilyen árakon.
2017. október 3. kedd 10:27 - HírExtra

Masszív igényt lát az újépítésű lakásokra a dél-budai ingatlanpiacon Nagy Csaba, a Balla Ingatlan régiós szakmai vezetője. Főleg olyan lakások iránt mutatkozik nagyobb érdeklődés, melyek már nem csak tervezőasztalon léteznek, hanem látható fázisban jár az építésük, sőt hamarosan az átadásra is sor kerül.

Versenyképes újépítésűek

Azok a vonzó újpítésű ingatlanok a vevők számára, melyeknél már látható, hogy javában zajlik a fejlesztés, és persze jó az ár/érték arány - hangsúlyozta Nagy Csaba. A már átadás felé közeledő beruházások azért vannak nagy előnyben a még csak most indulókhoz képest, mert az érdeklődők nap mint nap azt hallják, hogy projektek dőlnek be kapacitáshiány miatt. Ezeknél sokszor el sem tudják kezdeni a munkát, vagy már a legelején abbahagyják. Így a vevők érthető módon azokat a fejlesztéseket keresik elsősorban, ahol már biztosra vehető az átadás.

Ilyen többek között a biatorbágyi Tópark is, ahol az első ütem, azaz 210 lakás átadására már a jövő év első negyedévében sor kerül - hívta fel a figyelmet a szakember. Összesen egyébként 350 lakás készül el ebben a fejlesztésben, mellettük irodák, valamint kereskedelmi területek. Az ingatlanközvetítő tapasztalatai szerint nem csak a közeli átadási időpont a vonzó a vásárlók számára, hanem az árak is, melyek négyzetméterenként átlagosan 450-550 ezer forint között mozognak.

Ezek olyan árak, melyekért még a dél-budai agglomerációban sem lehet megfelelő minőségű ingatlant vásárolni, nem hogy Budapesten belül. A XI. kerületben a használt ingatlanok ára is magasabb: 500 ezer forint feletti négyzetméterárakról beszélhetünk a téglaépítésűeknél, míg panellakásoknál 430 ezer forint környékén alakul az átlag, de például Gazdagréten 450 ezer forintos négyzetméteráron kínálják a paneleket. Ugyanakkor az újépítésűeknél a XI. kerületben 750 ezres négyzetméterárakkal is lehet találkozni. Nem véletlen, hogy azok a vevők, akik itt keresnek lakást, többnyire távolabb is körülnéznek.

Annál is inkább, mert a központtól való távolság nem sokkal több: mindössze 10 perccel kell többet autózni - hívta fel a figyelmet az ingatlanközvetítő. Ráadásul jövőre várhatóan tömegközlekedési járattal is bővül a lakópark megközelíthetősége. Érdemes tehát elgondolkodni a kialakult helyzeten, elsősorban az árakat figyelembe véve.

Mindezek ellenére persze a szakértő szerint egy-egy ilyen újépítésű beruházás nem vonja el a használt piacról a vevőket - vagy legfeljebb csak egy részüket -, mert akik használt lakást keresnek, azok többnyire azonnal költözhető lakást szeretnének. És bár a Tópark első ütemének átadása is jövő év elején várható, az mégsem jelent azonnalt.

Használt lakások piaca Dél-Budán

Az újépítésűek mellett tehát keresettek a használt lakások is, akár a XI., akár a XXII. kerületre vagy az agglomerációra gondolunk. Elsősorban a 1,5-2 szobás panel és téglaépítésű lakások iránt jelentős az érdeklődés, különösen akkor, ha tömegközlekedési csomópontok környékén, vagy a 4-es metró vonalán helyezkednek el. Ezen ingatlanok esetében hajszálnyi, néhány százalékos áremelkedést érzékelt a szakember az elmúlt hónapokban. Ezek a megemelkedett árak azonban az alkuk során gyakran el is tűnnek - tette hozzá.

A jó megközelíthetőségű részek mellett vonzó a vevők számára Budatétény családi házas része - mely egy magas presztízsű része Dél-Budának -, ahogy Rózsavölgy is, itt azonban 50 millió alatt ne keressünk megfelelő állapotú ingatlant. Ugyanakkor az alacsonyabb presztízsű Nagytétényben is jelentős a vevői érdeklődés a 25-30 milliós forintos házak iránt, míg Budafok az örök sláger, 35-40 millió forintos lélektani határral. A XI. kerületben Péterhegy, Kelenvölgy és Sasad mind keresett részek, utóbbinál kicsit magasabb árfekvéssel találkozunk.

Összességében azonban a keresletet tekintve nem lát növekedést Nagy Csaba: véleménye szerint most is közel annyi a kereső ügyfél, mint tavaly ilyenkor, ahogy a kínálat sem bővült. Egyetlen tekintetben érezhető nagyobb változás, az újépítésűek iránti megnövekedett igénynél. De ez csak azokra az ingatlanokra érvényes, melyeknél közeli már az átadás időpontja és persze megfizethetők az árak.
Forrás: Balla ingatlan
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását