2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Gigászok harca: Veszprém - Szeged

A férfi kézilabda NB I szombati játéknapján kerül sor az idény első Szeged-Veszprém rangadójára.
2017. október 20. péntek 12:18 - HírExtra
 
A címvédő vendégek közül továbbra is hiányzik a csapatkapitány Nagy László, aki ujjtörése után gyógyul. Ennek ellenére Ljubomir Vranjes vezetőedző a klub honlapján kijelentette, győzni szeretnének idegenben.

Hozzátette, a Szegednek nincs olyan erősségű csapata, mint például a Paris Saint-Germainnek vagy a Bajnokok Ligája-címvédő macedón Vardar Szkopjénak, de Európa legjobb tíz együttese közé tartozik.

"A Szegednek jól megy idén, nagyon jó együttesről beszélünk, amely magas szinten játszik. Úgy érzem, a legnagyobb erősségük a védekezés, amit taktikusan váltogatnak. Persze, a támadásuk is erős, de szerintem leginkább a védekezésükből élnek" - nyilatkozta a svéd szakvezető.

Vranjes ugyan úgy fogalmazott, hogy edzőként még nem találkozott a csongrádiakkal, ugyanakkor 2011 tavaszán volt egy olyan Szeged-Flensburg párharc a BL-ben, amit a magyar klubnál azóta sem felejtenek. A német csapat - amelynek Ljubomir Vranjes volt a vezetőedzője - olyan szűk kerettel érkezett az első meccsre, hogy csak egy kapust és két mezőnyjátékost tudott pályára küldeni csereként, ennek ellenére 27-26-ra győzött, majd a visszavágót 33-20-ra megnyerte, vagyis magabiztosan jutott tovább a nyolcaddöntőből.

"Izgatottan várom az összecsapást, hiszen sok helyről hallottam, milyen különleges ez a derbi. Természetesen készülünk az ellenfélre, és nyerni akarunk. Szerintem apró különbségek döntenek majd" - mondta a szombati rangadó felvezetéseként a Veszprém szakvezetője.

A Veszprém legutóbb 2015 májusában tudott győzni Szegeden, azóta egyszer döntetlent játszott, két alkalommal pedig háromgólos vereséget szenvedett.

A csongrádiak brazil válogatott balátlövője, Thiagus Petrus bízik benne, hogy csapata meg tudja ismételni a közelmúltbeli jó eredményeket. "Ez mindig különleges meccs, különleges hangulattal. Kőkemény taktikai csata várható, fontos lesz a remek formában kézilabdázó Lékai Máté kikapcsolása. Csakis akkor nyerhetünk, ha pontosan játszunk és a védekezésünk jól működik majd" - mondta a klub honlapján.

A hazaiak közül a hírek szerint mindenki egészséges és készen áll a játékra.

A bajnokságban mindkét csapat százszázalékos, és a BL csoportkörében is jól szerepelnek: a Veszprém négy győzelemmel és egy döntetlennel, a Szeged pedig három sikerrel, egy döntetlennel és egy vereséggel rendelkezik.

Az NB I-ben az alapszakaszt követően az első és a második helyezett oda-visszavágó alapon mérkőzik meg a bajnoki címért. Amennyiben érvényesül a papírforma, és ez a két csapat a Veszprém és a Szeged lesz, a rangadóiknak kiemelt jelentőségük van az egymás elleni eredmények miatt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását