2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
Szinte minden építőipari statisztikai mutató jól alakult 2017. harmadik negyedévében, de még így is az építő szektor az egyik legproblémásabb hazai ágazat.
2017. november 9. csütörtök 07:33 - HírExtra
 
„Továbbra is kitart az építőipar lendülete, a termelékenységi és a szerződési volumenek hónapról hónapra növekedtek 2017 harmadik negyedéve során, és az aktuális adatok immár stabilan a 2010-es értékek felett vannak” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

A konjunktúra az építőipar mindegyik ágazatában tetten érhető. A harmadik negyedéves termelési adatok valamelyest ingadoztak ugyan hónapról hónapra, de mintegy 20-30 százalékkal magasabb szinten vannak, mint például a 2010-es értékek.

A céginformációs mutatók is szépen alakultak a vizsgált időszakban. Továbbra is egyedülálló szektorként a cégalapítások száma meghaladja a cégtörlések számát, a 997 cégalapítás mellett „csak” 988 cégtörlés történt. A szektorban a vállalkozói kedv tehát továbbra is magas.

Munkaerőhiány

A szektor egyes területeire továbbra is jellemző a munkaerőhiány, de ennek ellenére az alkalmazotti létszámok folyamatosan emelkednek. „Adataink szerint 2013 tavasza óta folyamatosan emelkedik az ágazat összesített alkalmazotti létszáma, jelenleg mintegy 166 ezer munkavállaló dolgozik a szektorban” –mondja az Opten szakértője.

Természetesen az ágazat továbbra sem problémamentes, a cégtörlési arányok rendkívül magasnak számítanak szektorszintű összehasonlításban is. Tehát továbbra is rendkívül magas a fluktuáció, ami labilis helyzetet jelez. A magas cégtörlési arány egy másik problémás tényezővel is összefüggésbe hozható, miszerint a szektorban rendkívül sok a rövid életű mikrovállalkozás.

Természetesen nem lehet általánosítani, de a mikrocégek egy része kicsúszhat a kormányzati szervek ellenőrzése alól. Bár kétségtelen, hogy történt előrelépés az elmúlt években e tekintetben, mégis a szektor teljesítményének egy részét elég nehéz mérni és ellenőrizni.

Sok felszámolás




Ezt támasztja alá az is, hogy továbbra is magas a felszámolások száma. 2017. harmadik negyedévében 249 építőipari cég ellen indult felszámolás, de ezen eljárásokban nem túl kedvezők a hitelezők esélyei a követeléseik behajtására. A megszűnések döntő többsége kényszertörléssel zárul, ami szintén azt jelzi, hogy a követelések behajtására alacsony az esély. A hitelezők sokszor eleve nem is próbálkoznak a behajtással, mert a behajtási költségeiket sem tudják sokszor begyűjteni, nem, hogy az eredeti követelést.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) harmadik negyedévre vonatkozó értéke az építőiparban átlagosan 16 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Zala, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye produkálta.
Forrás: Opten
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását