2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
Idén 35 ezer forintot szánunk karácsonyi ajándékokra - ráadásul az internetezők 85%-a sorban állás helyett, már inkább online rendelné az ajándékokat
2017. december 2. szombat 08:03 - HírExtra

Hamarosan elérkezik advent első vasárnapja, és kezdetét veszi az ünnepi készülődés, ami az ajándék-vadászat legaktívabb időszaka is egyben. Ebből az alkalomból, az Árukereső.hu a GKI Digital közreműködésével idén is megvizsgálta az internetet használó magyar lakosság ajándékvásárlási terveit.

A felmérésből kiderült, hogy az ünnep közeledtével sokkal nyitottabbak vagyunk az online vásárlásra, az internetezők 85%-a sorban állás helyett, már inkább online rendelné az ajándékokat. Átlagosan 6 embert tervezünk ajándékozni, a költségkeret pedig 14%-kal több mint tavaly, várhatóan 35 ezer forint körül alakul majd.

6 embernek veszünk ajándékot

Az internetezők idén karácsonykor átlagosan legalább 6 főt szeretnének megajándékozni, főként a szűk családon belül. Ezért már a megfelelő ajándékok felkutatása és a beszerzési forrásuk kiválasztása sem egyszerű feladat.

Ha ajándékról van szó, akkor a termék kiválasztásakor a megkérdezettek közel 60%-a az ár-érték arányt figyelembe véve, igyekszik minőségi ajándékokkal örömet szerezni.

Az internetezők az online vásárlásra voksolnak

Az Árukeresőt ismerő, vagy használó internetezők 85%-a online tervezi beszerezni a karácsonyi ajándékokat. A magas arány mellett azonban az online vásárlás várhatóan nem fogja tudni teljes egészében kiváltani az offline üzletek szerepét: bevásárlóközpontokban, plázákban minden második és egyéb boltokban, szaküzletekben minden harmadik internetező fog körbe nézni, hogy szeretteinek karácsonyi ajándékokat vásároljon.

Már a megfelelő ajándék kiválasztása sem egyszerű feladat


A webet böngészve ezért az internetezők a vásárlások előtt alaposan tájékozódnak, jellemzően több webáruház kínálatában is szét néznek Az ajándékok utáni vadászatban a vásárlást tervezők 2/3-a legalább 3 forrásra fog támaszkodni.

Ráadásul a karácsonyi időszak kihagyhatatlan online akciói egyre nagyobb csábítást jelentenek még azok számára is akik, az év többi időszakában szívesebben járnak személyesen vásárolni. A fellelhető ajánlataik révén ugyanis a webáruházak is jobban fel tudják kelteni az új online vásárlók figyelmét.

Az ajándékokra átlagosan majdnem 35.000 Ft-ot szánunk

Idén karácsonykor átlagosan közel 35 ezer forintot fognak költeni az internetezők szeretteik megajándékozására. A tavalyihoz képest csaknem 14%-kal magasabb keret jól jelzi a karácsonyi szezon súlyát, illetve az utóbbi időszakban tapasztalható bérnövekedés pozitív hatását.

Továbbra is a ruházati cikkek, játékok, könyvek és a kozmetikumok a legnépszerűbb ajándékok
Bár karácsonykor évről évre felbukkannak a csak az adott évre jellemző slágertermékek, a teljes internetező lakosság körében idén is a "klasszikusnak számító" ruházati cikkek, könyvek, szépségápolási termékek, valamint a játékok jelentik az elsődleges ajándékötletet.

Természetesen a nagyobb értékű műszaki cikkek, mint például a TV-k, vagy okostelefonok, tabletek esetében is kiemelt forgalomra számíthatnak a kereskedők, ezek a termékkörök azonban sokak számára még mindig komoly anyagi korlátot jelentenek.

Véleményekre alapozzuk a döntést

Az internetnek köszönhetően ma már szállást, vagy épp az esti vacsora színhelyét is előszeretettel választjuk ki mások értékeléseit olvasva, nem csoda tehát, hogy ez a fajta vásárlói magatartás a hétköznapi vásárlásainkban is megjelent. A tájékozódás során az ár mellett megjelent szempontként a termék értékeléseinek áttekintése (94%), valamint a kiszemelt kereskedő megítélése (91%) is.

Ennek köszönhetően az Árukeresőn az árak összehasonlítása mellett mára az értékelések és vélemények, valamint a megbízható boltok megjelenítése is egyre népszerűbb funkcióvá lépett elő.
Forrás: GKI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását