2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Nemzeti Parki Termékek

Mintegy kétszáz termelő közel ezer terméke viseli már a Nemzeti Parki Termék védjegyet, amelyet a kormány azért indított 2011-ben, hogy elismertté tegye a helyi termékeket - hangzott el a Nemzeti Parki Termék Körút ötödik állomásán, a Győr-Moson-Sopron megyei Sarródon, a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatósági központjában hétfőn.
2017. december 5. kedd 07:58 - HírExtra
 
V. Németh Zsolt környezetügyért agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár beszédében hangsúlyozta: a nemzeti vidékstratégia egyik alaptétele az volt, hogy olyan termelés terjedjen el, amely közben fennmarad a jó környezeti állapot, megóvva a vizet, a levegőt és a termőföldet, egyben hozzájárul a vidéki közösségek fennmaradásához.

A helyi termékek köre is ide tartozik, amelynek kettős a célja: egyrészt erősíti a termelőket, másrészt azt az üzenetet küldi a fogyasztónak, hogy az oltalom alatt álló területeken gazdálkodók termékeiben nincsenek szermaradványok, azok kiváló élelmiszerek.

A védjegy azt az üzenetet is hordozza, hogy a nemzeti parkok nem elszigetelten működnek, erősítik a helyi gazdaságot és az ökoturizmust - tette hozzá.

Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy Magyarország területének közel egynegyede természet közeli állapotban maradt fenn, ez óriási nemzeti érték európai uniós viszonylatban is.

Ugyanakkor e területek feldaraboltságuk miatt folyamatos beavatkozást igényelnek. Ezt végzi tíz nemzeti park, mintegy 300 ezer hektáron vagyonkezelőként. A terület felét a parkok használják, másik részét mintegy kétezer bérlőnek adják ki. A védjegy elsősorban nekik szól, hogy fenntartsák a természeti erőforrásokat, fejlesszék a falusi önfoglalkoztatást.

A védjegyre azok jogosultak, akik védett természeti területen, vagy Natura 2000 területen tevékenykednek, termékeik elsősorban helyi nyersanyagokból készülnek, a termék megjelenésével pedig jól reprezentálják a térség természeti, táji és kulturális sajtosságait.

A védjegyre pályázni lehet, egy-öt éves időszakra.

A Nemzeti Parki Termék Körúton a turisztikai szolgáltatóknak mutatják be a védjegyrendszert. Sarródon a rendezvény végén három termelő kapta meg a védjegy használati jogát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását