2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Többet keresnek a fizikai dolgozók

Tavaly a negyedik negyedévben 892 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ez 15 százalékos növekedés az előző évi 776 forinthoz képest - derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. csaknem hétezer béradatot feldolgozó elemzéséből.
2018. január 27. szombat 12:40 - HírExtra
 
Az MTI-hez pénteken eljuttatott tájékoztatás szerint csak a szakmunkásokat vizsgálva még jelentősebb volt a növekedés, éves szinten elérte a 21 százalékot.

Ugyanakkor jelentősen, akár negyedével is eltérhetnek az órabérek régiók szerint: míg Dél- és Közép-Dunántúlon, illetve az Észak-Alföldön 800 forint körüli átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték Közép-Magyarországon már kevéssel átlépte az 1000 forintot.

Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója a közlemény szerint kifejtette: az idei év elején további ugrás várható a fizikai órabérekben, egyrészt a minimálbér jelentős, nyolc százalék feletti növekedése miatt, másrészt azért, mert az egyre komolyabb munkaerőhiány a munkaadókat további számottevő béremelésre készteti.

A BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég ezzel párhuzamosan több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó csaknem 500 középvezető béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke átlagosan 4,5 százalék volt tavaly az utolsó negyedévben 2016 negyedik negyedévéhez képest.

A közlemény szerint a középvezetői szinten dolgozó szellemi alkalmazottak fizetésemelési üteme az utolsó két évben jelentősen elmaradt az alacsonyabb besorolású fizikai munkavállalókétól. Miután a munkahelyet váltók ebben a szegmensben akár 20-30 százalékos béremelést is el tudnak érni, a kilépők aránya a tavaly év végi 3 százalékról mostanra 3,8 százalékra emelkedett.

Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere közölte: a fluktuáció mértékét a munkáltatók igyekeznek alacsonyabb szinten tartani, ezért arra számítanak, hogy az év elején bekövetkező béremelések hatására középvezetői szinten is magasabb átlagos fizetésemelési mértéket regisztrálhatnak majd az idei első negyedévben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását